20. fejezet

Már itt vagyok Barcelonába, de sajnos egyedül. Mattia holnap délután fog érkezni mert az orvosok  még kiakarják vizsgálni és csak ezek után akarják engedélyezni az indulást.  Így engedtem Aleix unszolásának és igent mondtam neki, hogy elmegyek vele és a tesójával bulizni. Bár állítása szerint többen is ott lesznek a mezőnyből. Ennek nem tudom örülnöm kellene-e, de végül is ha igent mondtam el is megyek. Nem flancoltam ki magam.  Farmert vettem fel egy rózsaszín felsővel. Lábamra magas sarkút vettem fel és a hajamat kivasaltam, hogy minden tökéletes legyen rajtam. Halovány smink és indulhattam is.

A klubhoz érve szerencsére a biztonsági őr felismert és beengedett engem. Tudtam, hogy van egy VIP részleg és ott kell keresnem a fiúkat. Felsétáltam az emeletre bár először egy biztonsági őr állta az utamat.

- Neve?-kérdezte morcosan.

- Amy Corsi… Vagy éppen Aleix Espargaro pár fője közül az egyik.

- Meg is van.-pipálta ki a nevemet és végül rám vigyorgott.- Jó szórakozást.

- Köszi.-vigyorogtam rá és beléptem az elkülönített részbe. Hamar megtaláltam az Espargaro testvéreket. De velük volt az idősebbik Marquez testvér, Dani, Toni és még Alvaro is. Nagy levegőt vettem és közelebb léptem hozzájuk. Nem kell tudomást vennem arról is, hogy Alvaro itt van. Jól érezhetem magam.

- Sziasztok!-köszöntem mosolyogva.

- Szia Amy!-pattant fel Aleix és nyomott két puszit az arcomra.- A srácokat nem kell bemutatni. Fiúk úgy gondoltam, hogy Amyt is bevonhatnánk a buliba.-fecsegte lazán Aleix. Intettem mindenkinek és leültem Pol mellé.

- Mit kérsz? Sör, vodka, koktél?

- Egy koktélt.-mosolyogtam rá.

- Akkor hozom is.-nevetett fel és már le is lépett a pult felé.

Egész jó volt minden. Ahogy iszogattunk beszélgettünk, ami a hangszigetelt kis teremnek köszönhető volt. Amikor meg valamelyik fiúnak kedve támadt táncolni kiszemelt egy lányt és eltűntek a lépcsőn lemenet a tömegben és riszáltak pár számra. Nekem nem volt kedvem táncolni, inkább csak ültem és iszogattam a negyedik koktélomat amit Pol szolgáltat nekem. Talán le akar itatni… Már lassan éjfélt mutatott az óra és azt hiszem többen már ittas állapotban voltak. Köztük voltam én is. Csak hallgattam ahogy a tavaly elhunyt  versenyző társunkról beszélgetnek. Hogy ki milyen esetben akadtak össze Marcoval… Voltak olyanok akiknek nem történt semmi komoly, de volt olyan akinek csontja tört a „találkozás” során.

- Kár, hogy én olyan keveset versenyezhettem ellene.- szólaltam meg csendesen.

- Ha nem mész el a világ végére három évig, akkor többet is versenyezhettél volna ellene.

- Ezt ugye nem hagyhatod ki? Ezt amikor csak lehet az orrom alá dörgölöd?-néztem szúrósan Alvarora.

- Én csak az igazat mondom.-vonta meg a vállát és bele kortyolt a sörébe.

- Igen! Elmentem Amerikába versenyezni! Három évet lehúztam ott. Neked az a legnagyobb bajod, hogy elhagytalak és nem tudtál arról, hogy Spies szerezte nekem a munkát.-csattantam fel. Mindenki néma csendben figyelt minket. Úgy ugrált a tekintetük köztünk, mint ha tenisz meccset néztek volna.

- Lehet… De akkor maradtál volna ott ahol voltál.-vágta a fejemhez Alvaro. Ledermedtem és talán el is sápadtam.

- Fordulj fel!-sziszegtem és a mosdóba rohantam. Bevágtam magam mögött az ajtót és egyszerűen zokogni kezdtem hangosan. Már megint szíven ütött ez a dolog… Tudom, hogy részeg… Lehet nem is gondolkozott… De az is lehet, hogy pontosan az igazat vágta a fejemhez. Szaggatottan vettem a levegőt. Nem sírhatok. Nem mutathatok gyengeséget. A táskámba kezdtem kutatni és próbáltam eltűntetni a sírás nyomait. Pár perc múlva már sírás  nélkül tudtam kilépni a tömegbe. A pulthoz léptem.

- Egy vodkát kérek tisztán.-ültem fel a bár székre.

- Azonnal.-válaszolta a pultos, de a következő pillanatban meg is kaptam a felest és egy húzásra megittam.

- Kérek még egyet.

Ez pedig így ment talán 15-20 percen keresztül, amikor megérintette valaki a vállamat. Összerezzentem, de nem fordultam meg.

- Amy…-mondta ki a számomra talán legkedvesebb hang gazdája… Aki igaz nem rég megsiratott, de ez nem baj.

- Igen?-kérdeztem rá.

- Sajnálom… Nem akartalak megbántani.

- Miért kérsz bocsánatot?-fordultam felé értetlenül.

- Mert nem gondoltam komolyan.-nézett rám.- Sajnálom.

- Az a baj, hogy sose tudok haragudni rád két percnél tovább.-morogtam mire csak vigyorgott.

- Táncolnál velem?-nyújtott kezet felém. Rápillantottam majd a kezére és beadtam a derekam. 

Az emberek közé húzott és ringatózni kezdtünk egy lassú dalra ami jelenleg szólt. Alvaro reflex szerűen a derekamra tette a kezét és közel vont magához. Éreztem a teste melegét. Csak bámultunk egymás szemébe, mint ha ezzel tudnánk bármit is kiolvasni egymás tekintetéből.

- Részeg vagy!

- Tudom… De te is.-a fülembe beszélt, hogy megértsem. Felnevettem, hogy eltalálta. Tényleg részeg vagyok. Alvaro keze a derekamról a csípőmre tévedt. Azt hiszem azt várta, hogy kiakadok emiatt, de nem ment. Mosolyra húztam a számat.

- Még mindig gyönyörű vagy… Sőt még inkább…

- Mit inkább?-kérdeztem rá vigyorogva.

- Még szebb vagy… És szexy.-a válaszát hallva felnevettem.- Ezt most komolyan mondom. Ne nevess ki!

- Bocs… Nem nevetlek ki!-próbáltam tényleg igazat mondani neki. Alvaro mosolyogva csóválta meg a fejét és a kezei hirtelen az arcomon pihentek. Lélegzetemet visszafojtva bámultam a szemébe. Tudtam, hogy mit akar. Tudtam, hogy meg akar csókolni és erre vágytam. Ezt akartam. Közelebb hajolt hozzám és bátortalanul csókolt meg. Sose csókolt így régen. Elszakadt tőlem egy pillanatra és talán azt várta, hogy pofon vágjam. De nem tettem meg. Inkább a hajába túrtam és lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam… Nem tudom miért teszem ezt… Hiszen tudom, ha emlékezni fogok erre holnap nagyon bánni fogom… és lelkiismeret furdalásom is lesz… Eszünk ágában sem volt elszakadni egymástól. Annyira hevesen és szenvedélyesen csókoltuk egymást, amennyire csak lehetet. Mint ha csak ezek lennének az utolsó pillanataink. Egyszerűen nem tudtam betelni vele.

- Gyere velem!-fogta meg a kezemet Alvaro és húzni kezdett a tömegen át, bár először még megszerezte a bőrdzsekimet és feladta rám. A klub elé kiérve ismét csókolni kezdett.

- Hova akarsz vinni?-kérdeztem az ajkai közé suttogva.

- Maradj velem… Kérlek.-suttogta az ajkaim közé.

- Nem biztos, hogy ez…

- Már mindent megszegtünk ma este ami jó ötlet lenne…-motyogta egy hamiskás mosollyal az arcán.- Ne végezzünk fél munkát… Szegjünk meg akkor minden szabályt…- mire észbe kaptam ellépett tőlem és a keze kicsúszott az enyém közül. Pár lépésre eltávolodott tőlem, de mosollyal bámult vissza rám.- Jössz?

Az ajkaimba haraptam majd egyszerűen elindultam utána. Megfogtam a kezét és szapora léptekkel elindultunk. Szerencsére nem messze van a szállása, így amikor már benyitott az ajtón csókoltuk és vetkőztettük egymást. Először a bőrdzsekimet dobta le a földre, majd én is. Csak szórtuk szét a ruhákat a szobába és az ágyra már fehérneműbe fektetett le. Felém kerekedett és megcsókolt.

- Még mindig gyönyörű vagy!-suttogta csillogó szemekkel. Magamhoz húztam inkább és megcsókoltam lágyan.

A csókokat simogatások… Sóhajok… És hosszú szenvedélyes együtt lét követte.

19. fejezet

Annyira furák ezek a hangok. Emellett nem nagyon lehet aludni. Hunyorogva nyitottam ki a szemem és Ricky pillantottam meg magam előtt ahogy a tv-t bámulja.

- Mit csinálsz kis haver?-motyogtam a szememet törölgetve.

- Mesét nézek. Nézed velem a Spongyabobot?

- Bocs öcskös, de nem szeretem. De mondjuk ha a Madagaszkár pingvinjei lenne azt nézném.-nyújtózkodtam egyet.

- Most ez van a tv-ben.-vonta meg a vállát.

- Szeretnél valamit csinálni ma velem?-simogattam meg a haját.

- Te tényleg velem akarsz lenni?-csodálkozott el, de úgy pislogott rám, mint egy igazi felnőtt ember. Nem pedig egy kis gyerek.

- Az unokatesód vagyok. Elmehetünk az állatkertbe, a partra vagy a játszótérre.-vontam meg a vállam.

- Legyen akkor a játszótér.-vigyorgott rám.- De még óvodába kell mennem.

- Délután? Megbeszélem keresztanyuval, hogy én megyek érted az oviba és elmegyünk utána a játszótérre. Jó?

- Imádlak.-ugrott a nyakamba és puszikkal halmozott el. Rengeteg puszival. Felkaptam a kezembe miután meghallottam, hogy Ingrid a konyhába hív minket reggelizni. A héten már másodjára esik meg, hogy a kanapéjukon töltöttem az éjszakát. 18 évesen nem éreztem magam ennyire szét csúszva, mint most. Bár igazából még mindig nem tudom, hogy mitől vagyok ennyire padlón… A hullámzó teljesítményem miatt a pályán, vagy a még inkább hullámzó szerelmi életem miatt. Fogalmam sincs, de túl kell lendülnöm mind a kettőn. Ingrid Ric elé rakta a kedvenc müzlijét, míg én csak a szekrényhez léptem és levettem egy bögrét a polcról és teli öntöttem azt kávéval.

- Egyél is valamit. Ne csak a kávét öntsd magadba.-szólt rám anyáskodóan Ingrid.

- Nem vagyok éhes.-ráztam meg a fejem.

- Anyu, de tegnap se vacsorázott Amy.-kotyogta Ric. Ingrid először a fiára majd rám nézett.

- Nincs duma. Ülj le és egyél.-parancsolt rám keresztanyu. Dünnyögve foglaltam helyett az asztal végén és magam elé húztam egy üres zsemlét.

- Az árulkodás csúnya dolog.

- De te olyan versenyző vagy, mint apu. Erősnek kell lenned. Hogy legyőzd a többieket.-vágta rá határozottan Ricky, mire csak mosolyogtam.

- Köszi Öcskös a bizalmat.

- Semmiség.-legyintett és már egyszerűen csak nevettem rajta.

Fél óra múlva már a kanapén ücsörögtem. Tudtam készülnöm kellene már, hogy holnap utazzunk Barcelonába és végre láthatom Mattiat(és talán kicsikét örülök annak is, hogy láthatom Alvarot is) és nem mellesleg újra motorra ülhetek. Megfogadtam magamban, hogy összeszedem magam… Vagyok olyan jó, mint Randy és Aleix… Egy forma motoron ülünk és bele szólhatok a mi kis külön bajnokságunkba. Jelenleg igaz én állok a legrosszabbul hármunk közül, de túl tudok lendülni ezen a gondon.

- Nincs kedved egy kis szórakozáshoz?-szólalt meg keresztapu.

- Mire gondolsz?

- Mondjuk nem arra, hogy a tv előtt terpeszkedsz.-nevettett fel mire én csak kinyújtottam rá a nyelvem.- Menjünk ki a pályára… A motoros pályára. Benne vagy?

- Persze.-vágtam rá.- Persze, hogy benne vagyok keresztapu.-pattantam fel a kanapéról.

- Akkor készülj. 15 perced van, vagy itt hagylak.

Nem kellett kétszer mondania, hiszen percek alatt puccba vágtam magam. Végre elterelhetem ismét a gondolataimat és talán a cross pályán nem érzem azt, hogy figyelnek rám. A múlt héten többször úgy éreztem, mint ha figyelnének… Pocsék érzés… Iszonyatosan pocsék.

A pályára kiérve mind a ketten választottunk motort és egyszerűen átadtuk magunkat az élvezetnek. Loris igaz visszavonult már, de lét eleme a motorozás. Szüksége van rá és ilyenkor teljesen elengedi magát. Olyan mint 16 éves korában. Csak a motorozás és az élvezett. Ennyi számít csak ezekben a körökben.

Órák óta itt vagyunk és Loris az egyik bukkanó után egyszer csak eltűnt. Riadtan dobtam el a gépet és futottam megnézni, hogy mi történt, de hamar megnyugodtam, hiszen meghallottam keresztapu vidám és harsány kacagását. A gazosban feküdt motorral együtt.

- Te most min nevetsz?-kérdeztem rá csodálkozva.

- Semmin. De segíts fel kelni.

- Fogadjunk. A nevetéstől nem tudsz felkelni.-húztam fel a gépet.

- Talált süllyedt.-kezett nyújtottam felé és őt is talpra állítottam.- Remélem neked nincs semmi bajod.

- Semmi… Csak az oldalam fáj.-riadtan néztem rá.- A röhögéstől.

- Ilyenkor… Utállak.-motyogtam.

- Miért is?-huppant el a földre.

- Mert rám hozod a frászt.-követtem a példáját és leültem mellé.- Elfáradtam.

- Tudom. Ez volt a célom. Kiszakítani a gondolataidból és kicsikét felkészíteni a futamra.

- Nem törtem össze magam. Egy jó pont.-sóhajtottam fel.

- Nagyon nagy jó pont!-helyeselt.

- Keresztapu kérdezhetek valamit?-pislogtam rá nagy szemekkel.

- Mi nyomja a lelked Amy?

- Mesélj Alvaroról kérlek.

- Nem értelek.-rázta meg a fejét.

- A csapattársad volt egy évig. Mesélj róla. Milyennek láttad Noelia mellett?

- Azt hiszem nem igazán boldog… Az elején még a motor se ment úgy ahogy gondolta…

- Szenvedett?

- Szerintem igen… De ahogy te se, ő se szeret a bajairól beszélni.-vonta meg a vállát és mosolyognom kellett.- Ebben is összeillettetek.

- És szerinted Mattiaval lehetek boldog?

- Szerintem igen. Csak akarnod kell.

18. fejezet

 Ledermedtem… Azt hiszem szó szerint jelen esetben. Mattia még mindig mosolyogva bámul rám.
- Tessék?-kérdeztem vissza csendesen.
- Szeretlek.-ismételte mosolyogva. Megsimította a hajamat.- Nem baj, ha még nem tudod te is ezt mondani csak azt akartam, hogy tud.
- Mattia…-sóhajtottam hatalmasat.- Igaz még nem tudom ezt mondani én is… De kezdek többet érezni…
- Nekem ez is elég.-simogatta meg az arcomat és megcsókolt. Magához húzott és betakart engem is.
- Kényelmes így? Ne párnázzuk ki a lábad?-érdeklődtem aggódva. Felnevetett vidáman.
- Nyugodj meg Kicsim jó?-mosolygott rám.- Jól vagyok csak pihennem egy kicsit ahogy neked is.
- Csak féltelek.
- Tudom Drágám. De nem fáj most a bokám. Aludjunk.-nyúlt ki és lekapcsolta a villanyt. Visszafordult hozzám és szorosan átölelt. Nem szóltam egy árva szót se, csak felé fordultam és átkaroltam a nyakát. Kaptam egy jó éjt puszit az arcomra és tartott a karjai közt. Nagyon hamar elaludt Mattia. Tudom leginkább a Mobil Klinikán kapott fájdalomcsillapító miatt. Szeret… Azt mondja, hogy szeret és erre már számítottam. A maga valójában már számítottam rá, hogy előbb-utóbb ezt fogja mondani. Körülbelül más fél hónapja… két hónapja vagyunk együtt… Nem veszekedtünk… Egy rossz szó se esett köztünk… Ismerjük egymás rigojáit a pályán és azon kívül is. Ez az összeköltözés is egy próba… Ha nem sikerül, hát nem sikerül… Fiatalok vagyunk még… Még egyszerűen van időnk kitapasztalni ezen apró kis lehetőségeket…
… Magunk mögött tudjuk a francia versenyhétvégét és sajnos nem minden úgy alakult ahogy terveztük… Hiszen Mattia még szombaton bukott és megsérült a lába, én pedig vasárnap a szakadó esőben katapultáltam a motorról. Szerencsére nekem pár horzsoláson kívül semmi bajom se történt, de a barátom nem járt ilyen jól. Kezelésekre kell járnia otthon Olaszországban, így egyedül vagyok itthon Monacóba. Elhatároztam, hogy meglátogatom a családomat is, hiszen már rég töltöttem egy kis időt velük. Tudom, hogy most hétvégén Monacóban állomásozik a Száguldó Cirkusz mezőnye és ma este keresztapu részt vesz a szokásos foci meccsen is részt fog venni. Viszont először arra döntöttem, hogy kimegyek a lovas pályára és edzésnek a mai napra ezt szánom. Nincs kedvem futással és az edzőteremben kínozni magam.
A pályán minden olyan tökéletes volt ma… A nap hétágra sütött végig és egyszerűen Láng akivel ma a pályára léptem egyszerűen összhangban voltunk. Fiatal ló, aki előtt talán hatalmas karrier állhat még, hogy ha foglalkozni fognak vele. Fura érzésem volt viszont egész nap… Olyan érzésem volt, mint ha figyelnének… De hiába néztem körül egyszerűen nem láttam senkit se. Ez annyira… De annyira fusztráló.
A lovas pályáról haza siettem és először lezuhanyoztam, majd elindultam a stadionba. Keresztapu szerencsére hagyott nekem a bejáratnál egy VIP jegyet és így mosolyogva indultam el megkeresni keresztanyut legalább Rickyvel, hiszen Loris már tutira melegít. Hiába vonult vissza, azért nem hiányzik a sérülés. Szerencsére Ingridet és Ricardot hamar megtaláltam.
- Szia Öcskös.-borzoltam össze először a kis srácnak a haját, majd Ingrid is kapott két puszit és helyett foglaltam a másik oldalán.
- Azt hittem el se jössz.-mosolygott rám keresztanyu.- Nem vetted fel a telefont.-most már csak zsörtölődött viccesen.
- Bocsi… Csak kint voltam a pályán. Muszáj volt kicsikét kikapcsolnom az agyam a múlt hétvége után.
- Miért? Történt valami?-csodálkozott el.
- Mattia Le Mansban azt mondta nekem, hogy szeret… Már mint úgy szeret, hogy szerelmes belém.
- Ez szuper.-szaladt fülig a szája.
- De én nem tudtam ezt mondani keresztanyu.-dünnyögtem.
- De miért? Még mindig…?
- Még mindig úgy érzem három év elteltével is, hogy Alvarot szeretem… Attól, hogy ő utál és kiakart nyírni a pályán.-persze ez túlzás volt.- Bármikor újra tudnám vele kezdeni. Most ezt érzem.-motyogtam.
- Mert ő az első igazi szerelmed.-fogta meg a kezemet Ingrid.
- De már három éve…
- Nem szakítottatok… Sose lett vége…  Ezért érzed még mindig.
- De ő tovább lépett. Ott van mellette az a karót nyelt liba, akit szerintem egyszer még megtépek.
- Hagyd… Nem éri meg.-rázta meg a fejét.
- Tudom…-legyintettem.- Mattia olyan rendes férfi…-sóhajtottam fel.- És annyira gyengéd velem.
- Próbáld meg, hogy csak Mattiara figyelsz. Sikerülni fog és bele szeretsz.
- Remélem.-sóhajtottam fel.- Szeretlek keresztanyu.-hajtottam a vállára a fejemet.- Nélkületek nem lennék ilyen.

17. fejezet

Reggel még sötét volt, amikor felébredtem. Óvatosan kicsúsztam Mattia mellől, hogy ne ébresszem fel. Melegítő nadrágot vettem fel és az egyik termó pulcsimat. A hajamat lófarokba fogtam és az Mp3-som füldugóját a fülembe dugtam. Ahogy kiléptem a szálóda ajtaján sötét volt még és esett az eső. De egyszerűen vállat vontam és neki indultam a kilómétereknek. Jól esett, hogy csak arra koncentrálhattam, hogyan pakoljam az egyik lábamat a másik után. Sok-sok minden járt a fejemben. A tegnapi nap után kicsit gödörben éreztem magam. Mint ha minden összetört volna körülöttem. Loris tavaly év végén visszavonult, most pedig Casey jelenti be, hogy vége. Ezek után nem értem… én miért nem tettem meg ugyan ezt.  Így megint minden más lesz… Sokkal másabb…

Közel két órán keresztül kínozta magam. Igen… Körülbelül kínzásnak ért fel, amit magammal csináltam, hiszen az oldalam fájt, alig kaptam levegőt és hányingerem is volt. Neki támaszkodtam egy fának és azon gondolkoztam, hogy kidobjam-e a taccsot, hogy attól könnyebb lenne-e minden. Leültem a vizes fűbe és hatalmasat sóhajtottam. Minden rendben lesz. Próbálom magam ezzel nyugtatni. Hogy minden jobb lesz… Hiszen itt vagyok… Itt vagyok a világbajnokság elitjében. Ez a legjobb mezőny és a legjobb sorozat. Küzdenem kell… Be kell bizonyítanom, hogy okkal vagyok itt. Be kell, hogy tudják Martinez úr nem csak a pénz miatt szavazott nekem bizalmat. Ha nem azért, mert van tehetségem…

… Az első egy órás szabadedzésen már túl vagyunk és egyedül sétálok a paddockban. Nem volt még időm átöltözni így csak felvettem a kabátomat és a kezemben a sisakom volt. Most valahogy senki se akart az utamba állni, nem zaklattak a fotósok, se az újságírók. Most valahogy még jól is érzem magam a bőrömben, ami teszem hozzá régen volt már.

- Szia.-találtam magam szembe hirtelen Alvaroval. Csodálkozott azt hiszem és nem volt kedvem bunkózni vele.

- Hogy vagy?-kérdezte csendesen.

- Most már jól.-vontam meg a vállam.

- Meghívhatlak egy kávéra?-szaladt ki Alvaro száján egy kérdés, és a legnagyobb meglepetésemre bólintottam.

- Igen.

A Gresinihez tértünk be erre a bizonyos kávéra. Páran… vagy is majd nem mindenki megbámult minket. Vagy is leginkább engem bámultak meg, hiszen kitűntem a csapattagjai közül a kék bőrruhámmal. Leültem az egyik asztalhoz és vártam Alvarora. Nem tudom még mindig eldönteni miért vagyok itt, de most már elég gázos helyzet lenne, ha felállnék és kisétálnék az ajtón. Alvaro pillanatok múlva lépett az asztalhoz.

- Ugye így szereted még?-tette le elém a bögrét, amin hatalmas adag hab volt és kis csoki reszelékkel megszórva a teteje.

- Igen.-húztam mosolyra a számat. Meglepődtem, hogy még emlékszik ilyen dologra… Hogy miként is szeretem a kávét. 3 év hosszú… Nagyon hosszú idő.

- Akkor megnyugodtam, hogy emlékszek még rá.-húzta arra az aranyos mosolyra a száját és leült velem szemben.

- Figyelj a nőd nem fog kiakadni erre?-érdeklődtem tőle.- Mert ha nekem esik most azt hiszem megtépem.

- Erről akarok beszélni veled.-sóhajtott fel.

- Nem én kezdtem!-csattantam fel.

- Nem is mondtam olyat, hogy te kezdted.-rázta meg a fejét komolyan Alvaro. Meglepődtem. Azt hittem az a nő teli beszélte a fejét azzal, hogy én vagyok a gonosz boszorkány… és én támadtam fel a liftben.

- Akkor?

- Bocsánatot szeretnék kérni a viselkedése miatt.

- Te kérsz bocsánatot?-csodálkoztam el.

- Igen. Mert tudom, hogy nem jogos…

- Alvaro a nőd leribancozott.-tájékoztattam róla.

- Sajnálom. Nagyon sajnálom.

- Tőled még el is viseltem volna… De neki semmi joga se volt ehhez.-motyogtam és felpattantam a székről.- Köszi a kávét, de most mennem kell.-ráztam meg a fejem hiszen menetközben megittam a kávémat.- Martinez úr utálja, ha elkések.

- Tudom.-kuncogott Alvaro, mire én csak értetlenül pislogtam rá.- Évekig versenyeztem nála.

- Bocs. Ezt elfelejtettem.-és tényleg elfelejtettem, hogy ő 4 évig versenyzett az Aspar Team-nél.

- Vigyázz magadra. Jó?-állt fel velem együtt.

- Nem foglak kiütni, ha erre gondolsz.-utaltam arra, ami történt Portugáliában az amerikai társunkkal és köztem.

- Nem erre gondoltam. Csak arra, hogy vigyázz magadra.

- Te is vigyázz magadra.-nyomtam egy puszit az arcára.-Szia…

… Késő este van már, de egyikünk se tud aludni. Mattia bukott a délutáni edzésen és fáj a lába. Kenőcsőt kapott és fáslit, de  holnap még edzések előtt meg kell látogatni a Klinikát hiszen fájdalmai vannak. Gondosan bekentem a bokáját miután elfeküdt az ágyon.

- Gyere ide.-nyújtotta ki felém a kezét ahogy végeztem.

- Meg kellene mosnom a kezem.-mutattam meg, hiszen kicsit ragadt a kenőcstől.

- Nem érdekel. Gyere ide.-húzott magához és így a fejemet a mellkasára hajtottam. Hallgattam a nyugodt szívverését, miközben a hátamat simogatta.

- Kicsim többet ne csinálj ilyet.-sóhajtottam fel.

- Megpróbálok.-motyogta a hajamba.- Mondani szeretnék valamit.

- Mi az?-csodálkoztam el és felnéztem rá.

- Mi lenne, ha az összeköltözést csak megpróbálnánk? Minden következmény nélkül? Ha nem megy akkor egy ideig nem erőltetjük… Mit szólsz hozzá?

- Ez most komoly?-kérdeztem rá, mire ő csak mosolyogva bólintott.

- Teljesen komoly.-válaszolt mosolyogva mire csak megcsókoltam.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!-hajtogattam boldogan.

- Szeretlek.-mondta ki legelőször azt a bizonyos szót.

16. fejezet

A torkom a szívemben dobog, miközben Mattia ajkait falom egy folyamatosan. Erősen tart egy kézzel miközben próbálja kitapogatni, hogy melyik a mi szobánk. Talán már szánt szándékkal nem álltam le. Végre nagy nehezen megtaláltuk a szobát és a mágnes kártyával kinyitotta az ajtót. Berúgtam az ajtót és mire észbe kaptam a hátam már neki ütközött a faszerkezetnek. Csak felnevettem és magamhoz húztam a barátomat. Fokozatosan került le rólunk a ruha… És ezek után csókoltuk, simogattuk egymást… Egy nagyon forró és hosszú éjszaka várt ránk.

… Reggel arra ébredtem, hogy Mattia lágyan megcsókolt. Lassan pislogtam párat és elsőnek azt láttam meg ahogy a barátom rám mosolyog.

- Szia!-köszöntem neki bágyadtan mosolyogva.

- Jó reggelt.-csókolt meg.- Hogy aludtál?

- Nagyon-nagyon-nagyon jól.-kuncogtam és ledöntöttem az ágyra. A mellkasára dőltem és megcsókoltam.- De remélem te is jól szórakoztál?

- Szerinted?-nevetett fel.

- Nincs kedvem kimozdulni.-dünnyögve bújtam hozzá, míg ő az ujjaira tekerte a hajtincsemet.

- Pedig még sajtótájékoztatóra kell menned.-nevetett ki.

- Nem értem miért nem Randyt hívták.-ráztam meg a fejem.- Ő van hazai pályán.

- Majd legközelebb őt hívják meg.

- Ha szerencsém van Vale bácsi mellé raknak.

- Hány éves is leszel? 24? És nem unod még, hogy bácsinak hívod?

- Jó vele hízni az agyát.-nevettem fel és megcsókoltam.

… Már a pályán vagyunk és van még pár órám a sajtótájékoztatóig így elindultam futni. Pulóvert vettem fel és melegítőt. A hajamat lófarokba fogtam és elindultam végig a paddockon, miközben a fülesemet próbáltam behelyezni a fülembe. Azt hittem káprázik a szemem, amikor megpillantottam a baba kocsival közeledő Adrianat felém. Mosolyog folyamatosan így már nem futni indultam, hanem célirányosan felé. Nem is köszöntem neki ahogy hozzá léptem szorosan megöleltem.

- Szia Amy!-nevetett fel Adriana vidáman.

- Olyan régen láttalak.-dünnyögtem, de még mindig nem engedtem el.

- Összetörsz.-kuncogott még mindig. Elengedtem, de a maga valójában nem engedtem el. Végig néztem rajta, mint ha változott volna valamit az elmúlt három évben. De semmit se változott… Ugyan olyan szép és ugyan olyan tökéletes az alakja.

- Csoda szép vagy.-motyogtam.

- Ne túlozz.-nevetett fel. Sírásra lettem figyelmes és rájöttem a babáról elfelejtkeztem. Adri a baba kocsihoz hajolt és kivette belőle a babát. A sírás azonnal abba maradt. Szerintem csak annyi történt, hogy megunta, hogy nem vele foglalkoznak. A kapucni a pici fején volt, de így is láttam milyen gyönyörű baba.

- Amy bemutatom a mi kis csillagunkat Allyt.-mosolygott Adriana.

- Átvehetem?-érdeklődtem csendesen. A lány csak bólintott és átadta nekem a picit. Szerencsére amikor az unokatesóm született Ric, akkor nagyon sokat vigyáztam rá így gyakorlott vagyok egy kicsit. Ally csodálkozva pislogott rám, majd egyszerűen vigyorogni kezdett.

- Szimpatikus vagy neki.-nevetett fel Adriana.

- Csoda szép baba.- egyszerűen megbabonázott.

- Köszi.-mosolygott Adri.- De látom, hogy dolgod van még… És úgy tudom ott leszel a sajtótájékoztatón is.

- Igen. De ugye nem tűntök el? Itt lesztek egész hétvégén?-pislogtam rá könyörgően.

- Nyugi Amy! Itt leszünk!-nevetett fel, miközben átadtam neki a lányát.

- Akkor majd beszélünk… Találkozzunk… És bele szerettem a lányodba.

- Ad le a kérésedet Alvaronak.-kuncogott.

- Mattiaval járok.-ráztam meg a fejem és láttam elcsodálkozik.- Ha együtt tudunk vacsorázni mindent elmagyarázok.

- Rendben. Kíváncsivá tettél.

Adtam két puszit Adriananak és adtam egyet Ally feje búbjára és elköszöntem tőlük. Le kellett futnom még ezt a rövidke távot…

… Unottan ücsörgök az asztal szélén. Tudom, hogy utolsók közt fognak engem kérdezni így inkább arra figyelek mit is mondanak a nálam sokkal tehetségesebb és sikeresebb versenyzők mondják el a terveiket a hétvégével és az idény további részével kapcsolatban. Először Jorge beszélt, majd Casey kapta meg a szót. Az ausztrál motoros komolynak tűnik. Arról kezdett el először beszélni milyen volt a portugál hétvége, majd egyszer csak mindenki meglepetésére a csapatáról és a döntéseiről beszélt.

- A 2012-es idényem az utolsó. Hosszas gondolkozás után, és miután átbeszéltem a dolgaimat a családommal és a csapatommal az idény végén visszavonulok. Befejezem a motoros pályafutásomat.-hallgattam végig Caseyt és pillanatok alatt úgy éreztem, mint ha egy világ dőlt volna össze… Az én kis labilis világom összedőlt.

… Késő este van már és még mindig a pályán vagyok. Az egyik kamionban bújtam el. Csak ülök a széken és bámulok magam elé. Még mindig fura. Nem értem, hogy miért… De Casey szavai összetörtek… Mint ha egy baseball ütővel mellkason vágtak volna. Talán még az se válik ennyire fullasztóvá. Kinyílt az ajtó és lépteket hallottam. Nem néztem fel csak sután megtöröltem az orrom.

- Kicsim.-simogatta meg az arcomat Mattia és ahogy felemelte a fejemet az államnál fogva és így kénytelen voltam ránézni.- Mi a baj?

- Fogalmam sincs… Casey… és eszembe jutott, hogy miért vagyok itt… Vissza akartam vonulni tavaly… Fel akartam adni.

- De nem tetted.-cirógatta meg az arcomat.

- Gyengének érzem magam.-suttogtam.

- Hullámvölgybe kerültél. De túl tudsz majd rajta lépni.

- Nehéz.-dünnyögtem, de már átmásztam az ölébe és a vállára hajtottam a fejemet.

- Tudom… Ismerem, de sikerülhet. Csak a sérülésed… a kihagyás mindenben közre játszik. De az egyik legjobb CRT-s vagy még is.

- Csak azért, mert az Aspar a csapatom.-motyogtam kis lányosan.

- Nem csak azért.-simított végig az arcomon.- Ne sírj jó?

- Jó.-bólintottam. Átadott még egy zsepit nekem és kifújtam az orromat és kicsikét rendbe szedtem magam.- Szörnyen nézek ki ugye?

- Nem.-vágta rá határozottan.

- Dehogy nem. Órák óta itt bőgök.

- Nekem így is gyönyörű vagy.-vonta meg a vállát mosolyogva.

- Elfáradtam.

- Tudom.-csókolt meg.- Gyere. Aludjuk ki magunkat. Hosszú napunk lesz holnap.

15. fejezet

Reggel már világos volt, amikor arra ébredtem, hogy Mattia végig simít az arcomon. Lassan kinyitottam a szemem és a barátom az oldalán feküdve mosolygott rám.

- Jó reggelt.-köszönt nekem csendesen. Megsimogattam az arcát.- Hogy vagy?

- Nem valami jól.-ráztam meg a fejem.- De jobban, mint az este.

- Akkor?-kérdezett rá, miközben még mindig az arcát simogattam.

- Nem próbálom meg. Azt hiszem, inkább beszélek doktor Costával. Ha most ilyen állapotban elindulnék, azt hiszem csak veszélyt jelentenék mindenkire a környezetemben. Nem akarok kinyírni senkit se.

- Megértem Kicsim.-puszilta meg az ajkaimat.- És senki se fog haragudni ezért.

- Tudom. De azt hiszem így lesz a legjobb, és akkor minden jobb lesz. Vagy is én leszek jobban.

- Pontosan.-csókolt meg mosolyogva.

Kicsit még összebújva feküdtünk az ágyba, majd összeszedtem magam, hogy megtudjak jelenni a nyilvánosság előtt. Farmert vettem fel, egy fekete felsőt és arra a csapat pulóverét. Hajamat összefogtam és éppen csak kihúztam a szememet a ceruzával. Mattia is elkészülve várt rám, és kezet nyújtott felém miközben a vállára vette a táskáját.

- Jobb lesz így.-biztatott mosolyogva, hiszen tudta valamilyen szinten még is kudarcnak élem meg ezt a helyzetet.

- Tudom.-bólintottam és megcsókoltam.

A szálóda haljában kézen fogva sétáltunk végig és megpillantottam azt a nőt is. Aki tegnap este a liftbe leribancozott. Azt hiszem, hogy ha nem lenne agyrázkódásom tegnap este kitépem az összes haját a liftbe. Leribancozott, amihez semmi, de semmi joga sincs. Nem szóltam be neki így neki se kellett volna. A mi történetünk itt még nincs lezárva. Még egy húzása van és azt hiszem egyesével fogom kitépni a fekete loboncát.

A pályára kiérve legelőször Martinez úrral beszéltem meg a dolgokat, hogy nem érzem magam elég felkészültnek arra, hogy ma rajthoz álljak. Megnyugtatott, hogy azt mondta támogat a döntésemben, hogy Le Mansban már teljesen jól legyen. Elmentem Costa doktorhoz is, aki szintén támogatta a döntésemet.

Az idő lassan vánszorgott úgy, hogy nem volt dolgom. Nem kellett a bemelegítő edzésre készülnöm és részt vennem a mérnöki egyeztetésen és a többi kötelezetségen megjelennem. A motorhomeból léptem ki és igazából nem figyeltem senkire és semmire így neki ütköztem valakinek. Elvesztettem az egyensúlyomat és megbillentem, de az illető elkapott.

- Elnézést.

- Semmi baj.-ismertem fel Alvaro hangját. Magam elé fintorogtam.

- Inkább engedj el, mert a barátnőd megint nekem fog támadni.-húztam el a karomat tőle.

- Mi van?-értetlenkedett a spanyol.

- A drága, csodálatos nőd tegnap este nekem esett a liftben, hogy egy ribanc vagyok! Fékezd le különben megtépem.-morogtam neki, miközben magához húzott.

- Nem tudtam erről.-rázta meg a fejét.

- Nekem mindegy, hogy tudtad-e vagy nem… De fékezd le!-rántottam el a kezemet és magára hagytam ott a plac közepén…

… Holnap indulunk Le Mansban és most kint vagyunk a lovas tanyán Mattiaval. Szerencsére már kihevertem a Portugáliában történt bukásomat és így újult erővel vághatok neki a francia hétvégének. Bár az még mindig bánt, hogy egyik hétvégéjét tettem tönkre… Sőt mivel eltört a kulcscsontja meg is kellett műteni az amerikait.

- Kicsim! Nem vagy éhes?-dünnyögött Mattia.

- Mert te az vagy?-kérdeztem tőle nevetve, hiszen órák óta itt vagyunk.

- Csak egy kicsit.-lépett hozzám közelebb hiszen én még a lovon ültem. Bátortalanul megpaskolta az állat oldalát.

- Menj el nyugodtan kajálni. Nem vagyok éhes. Addig én még egy kicsit szórakozok. Jó?

- Ha neked így jó?-kérdezett vissza, mire lehajoltam hozzá és megcsókoltam.

- Nekem tökéletes.

Mattia adott még nekem egy csókot és magamra hagyott.  Élveztem, hogy végre kicsit ennek a szenvedélyemnek is hódolhatok, hiszen a szerződésem nem igazán engedi az ilyen programokat. Végül lecsutakoltam a lovat gondosan.

- Profi módon lovagol. Mint egy vérbeli zsóké.-szólalt meg egy férfi mögöttem. Hátra pillantottam és már letudtam gyűrni, hogy valami pénzes ember.

- Köszönöm. De én csak hobbiból csinálom ezt.

- Nem úgy tűnik.-rázta meg a fejét.- Akár lehetne profi is.

- Nekem más munkám van. Ami nagyon sok időmet és energiámat felemészti.

- Miért? Mi a foglalkozása?

- Motorversenyző vagyok csak.-húztam meg a vállam és a lovat bevezettem a boxába. Boldogan prüszkölt és még utoljára megsimogatta a horpaszát.

- És nem akar úgy mond műfajt váltani?

- Túl öreg vagyok zsókénak szerintem.

- Szerintem nem.-eresztett meg egy sunyi vigyort rám. A hideg kirázott tőle. Olyan érzésem volt, mint ha birtokolni akarna… Mint ha megakarna szerezni.

14.fejezet

Már Estorilban vagyunk és Mattiaval kézen fogva sétálgatunk az óceán partján. Jerezben elég jól sikerült a versenyem, hiszen a csapattársam Randy kiesése után én lettem a legjobb CRT-s versenyző a kategóriámból és jelenleg én is vezetem a bajnokságot. Most már, hogy átjöttünk Portugáliába és van még egy napunk a következő programokig arra döntöttünk a barátommal, hogy most csak egymásra figyelünk.

- Arra gondoltam…-szólaltam meg.

- Mire gondoltál Kicsim?-mosolygott rám Mattia és megcsókolt.

- Hogy talán hozzám költözhetnél… Monacóba.

- Húú… Ez hirtelen jött.-sóhajtott hatalmasat.

- Jó megértem ha hezitálsz.-simogattam meg az arcát.

- Csak adj egy kis időt jó?-mosolygott rám.

- Rendben.-bólintottam és megcsókoltam.

- Vacsora a parton?-érdeklődött vigyorogva.

- Gyertyafénnyel és borral?-kontráztam rá.

- Igen.-bólintott rá.- Nos?

- Benne vagyok.-jelentettem ki határozottan.

… Szombat van már és az időmérő. Hatalmas szél van a pályán és ez is nehezíti a dolgainkat. A motor szitál, és egy-egy szél lökés megtud ingatni a motoron. A mérnök fiúk újabb állítgatást vittek véghez a motoron és mehettem vissza a pályára. Reméltem, hogy ez most jobb lesz hiszen meg akarnám tartani a CRT-s kategóriának a vezetését. Ehhez pedig szükséges egy jó eredmény az időmérőn. A második körömet kezdtem el ami már mért kör lesz, bár tudtam, hogy nem lesz valami jó, hiszen a cél egyenes után többen is feltartottak. Az egyik kanyarba egy piros fekete motorral félre húzódott a társam szabad utat biztosítva nekem. Azonban amikor meghúztam a féket olyan dolog történt amire nem számítottam. A motor kicsúszott alólam és a fejemet bevertem az aszfaltba és végül a kavicságyban álltam meg. Fájt a fejem és a vállam. Nagy volt a por és kellett pár pillanat, hogy rájöjjek… Nem egyedül estem el… Magammal rántottam még valakit…

A Mobil Klinikán vagyok és kiderült Colin Edwardsot rántottam magammal, akinek 99 %, hogy eltört a kulcscsontja. Nem vagyok valami jól én se. Agyrázkódásom van és zúzódott a karom. Az agyrázkódás miatt hányingerem van.

- Kicsim…-lépett hozzám Mattia. Nem tudtam mosolyogni mert tényleg rosszul érzem magam. Megölelt.- Jól vagy?

- Nem.-ráztam meg a fejem.- Pocsékul vagyok.

- Jobb lesz.-puszilta meg a homlokomat.

- Hányingerem van.-dünnyögtem miközben átöleltem. Kaptam egy kis gyógyszert infúzión keresztül, hogy csillapodjon kicsit a rosszul létem. A vizsgáló asztalon feküdtem mind végig és Mattia a hajamat simogatta és olasz dalokat dúdolt nekem.

- Colin…-tápászkodtam fel az ágyról amikor megpillantottam az amerikait.- Annyira, de annyira sajnálom. Minden olyan gyorsan történt. Nem szándékos volt.

- Tudom.

- De tényleg sajnálom… Tönkre tettem a versenyhétvégédet. Megsérültél.-hebegtem-habogtam.

- Nyugodj meg Amy! Meg fogok gyógyulni. Max meg kell műteni és kész.

- De akkor is…

- Sportolók vagyunk… És ez a mi világunkban meg esik.-legyintett.- De te pihenj. Hogy holnap eltudj indulni.

- Az se baj ha nem tudsz elindulni.-biztosított róla Mattia.

- El akarok indulni.-néztem rá komolyan. Meg se fordult a fejemben, hogy kihagyom a holnapi versenyt. Már éppen sötétedet, amikor kiengedtek a klinikáról. Természetesen holnap még meg kell jelennem, hogy megkapjam a rajt engedélyt. A hányingerem kicsikét csillapodott, de a fejfájásom nem. Mattianak muszáj volt kis időre magamra hagynia, mert még a csapatánál jelenése volt. Így egyedül ápoltam magam. Jeget akartam szerezni így a lifttel a földszintre mentem. A pincér kérés nélkül adta a zacskóban a jeget így visszaindultam a lift felé.

- Amy…-szólalt meg Randy a lift előtt.- Hogy vagy?

- Szia. Szarul.-vontam meg a vállam.- Agyrázkódásom van és a kezem is fáj.

- Sajnálom.-bigyesztette le az ajkait.- Holnap…?

- Indulni fogok. Nincs még meg az engedélyem, de rajthoz akarok állni.

- Costa doktor tudja majd, hogy mi a jó.

- Tudom.-bólintottam.- De nem akarok kiesni a ritmusból. Utoljára akkor hagytam ki futamot, amikor még a 250-ben  versenyeztem.

- Arra a bukásodra emlékszem.-jelentette ki félig vidáman.

- Jó neked! Nekem három év után se rémlik mi volt abban a három napban.-fintorodtam el.

- Ha azt mondom velem is megesett már az ilyen. Megnyugtat?

- Talán egy icikepicikét.-mutattam a méretet.

- Menj! Pihend ki ezt a mai napot.

- Azt szeretném. Holnap találkozzunk a pályán.-mosolyogtam rá és megpusziltam az arcát. A liftbe egyedül voltam és a jeget már a fejemre raktam. Behunytam a szemem és vártam, hogy felérjek a saját emeletemre. Minden egyes alkalommal amikor a lift megállt a gyomrom bukfencet vetett. Persze rá is segített az a hullámzó mozdulat, amit a lift megállása után éreztem. Hallottam a jellegzetes női cipő kopogását és csak felemeltem a csomagot a fejemről, hogy lássam ki az. Meglepődve vettem tudomásul Noelia vagy kicsoda áll előttem, Alvaro barátnője.

- Szia.-köszöntem neki, mert nem akartam tuskónak tűnni.

- Szia.-köszönt ő is. Pár pillanatig egyikünk se szólalt meg. Nem is baj. Nem voltam jó pofizós kedvemben.- Szállj le Alvaroról.-szólt rám ridegen a nő. Azt hittem az agyrázkódás miatt a hallásom is elromlott.

- Miről zagyválsz itt?-vettem le a jeges zacskót a fejemről és értetlenül pislogtam rá.

- Jól hallottad.-vágta rá szikla szilárdan.- Szállj le Alvaroról!

- Na te liba!-szaladt ki a számon.- Nyisd már ki a szemed! Semmit se akarok a te pasidtól. Járok valakivel.

- Én csak tájékoztattalak valamiről. Ha meglátlak a közelébe ki csinállak.-sziszegte.

- Kopj le jó? Engem nem érdekel Bautista. A mi kapcsolatunknak három éve vége. Szakítottunk. Fel tudod ezt fogni?

- Olyan… Olyan kis…-nem mondta ki. Megállt a lift és lazán a vállat vont.- Mindegy! Tartsd magad ehhez! Kerüld el Alvarot és ribancoskodj máshol.

Mire hozzá tudtam volna vágni a jeges zacskót már elsétált. Köpni nyelni nem tudtam. Ribancnak nevezett… Hát azt hiszem pont ő az. Fáradtan, de egyben dühösen sétáltam vissza a szobámba és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót.

- Mi a baj?-ült fel az ágyon Mattia. Ezen a hétvégén a csapatok engedélyezték a közös szobát.

- Megtépem.-morogtam és lefeküdtem mellé. Becsuktam a szememet. Ő vette el tőlem a zacskót és bebugyolálta a kis törölközőbe és a fejemre tette.

- Nem értelek.

- Megtépem azt a kis ribancot.-motyogtam.

- Melyik ribancot?

- Noelia vagy hogy is hívják nekem esett a liftben. Hogy kopjak le Alvaroról.-Mattia meg se nyikkant.- Talán ha nem fájna a fejem rég megtéptem volna azt a libát… Ott helyben a liftben.

- Tudom Kicsim.-csókolt meg, miközben a szemem még mindig csukva volt. Apró kis mosolyra húztam a számat.

- Köszönöm, hogy vagy nekem.-suttogtam.