19. fejezet

Annyira furák ezek a hangok. Emellett nem nagyon lehet aludni. Hunyorogva nyitottam ki a szemem és Ricky pillantottam meg magam előtt ahogy a tv-t bámulja.

- Mit csinálsz kis haver?-motyogtam a szememet törölgetve.

- Mesét nézek. Nézed velem a Spongyabobot?

- Bocs öcskös, de nem szeretem. De mondjuk ha a Madagaszkár pingvinjei lenne azt nézném.-nyújtózkodtam egyet.

- Most ez van a tv-ben.-vonta meg a vállát.

- Szeretnél valamit csinálni ma velem?-simogattam meg a haját.

- Te tényleg velem akarsz lenni?-csodálkozott el, de úgy pislogott rám, mint egy igazi felnőtt ember. Nem pedig egy kis gyerek.

- Az unokatesód vagyok. Elmehetünk az állatkertbe, a partra vagy a játszótérre.-vontam meg a vállam.

- Legyen akkor a játszótér.-vigyorgott rám.- De még óvodába kell mennem.

- Délután? Megbeszélem keresztanyuval, hogy én megyek érted az oviba és elmegyünk utána a játszótérre. Jó?

- Imádlak.-ugrott a nyakamba és puszikkal halmozott el. Rengeteg puszival. Felkaptam a kezembe miután meghallottam, hogy Ingrid a konyhába hív minket reggelizni. A héten már másodjára esik meg, hogy a kanapéjukon töltöttem az éjszakát. 18 évesen nem éreztem magam ennyire szét csúszva, mint most. Bár igazából még mindig nem tudom, hogy mitől vagyok ennyire padlón… A hullámzó teljesítményem miatt a pályán, vagy a még inkább hullámzó szerelmi életem miatt. Fogalmam sincs, de túl kell lendülnöm mind a kettőn. Ingrid Ric elé rakta a kedvenc müzlijét, míg én csak a szekrényhez léptem és levettem egy bögrét a polcról és teli öntöttem azt kávéval.

- Egyél is valamit. Ne csak a kávét öntsd magadba.-szólt rám anyáskodóan Ingrid.

- Nem vagyok éhes.-ráztam meg a fejem.

- Anyu, de tegnap se vacsorázott Amy.-kotyogta Ric. Ingrid először a fiára majd rám nézett.

- Nincs duma. Ülj le és egyél.-parancsolt rám keresztanyu. Dünnyögve foglaltam helyett az asztal végén és magam elé húztam egy üres zsemlét.

- Az árulkodás csúnya dolog.

- De te olyan versenyző vagy, mint apu. Erősnek kell lenned. Hogy legyőzd a többieket.-vágta rá határozottan Ricky, mire csak mosolyogtam.

- Köszi Öcskös a bizalmat.

- Semmiség.-legyintett és már egyszerűen csak nevettem rajta.

Fél óra múlva már a kanapén ücsörögtem. Tudtam készülnöm kellene már, hogy holnap utazzunk Barcelonába és végre láthatom Mattiat(és talán kicsikét örülök annak is, hogy láthatom Alvarot is) és nem mellesleg újra motorra ülhetek. Megfogadtam magamban, hogy összeszedem magam… Vagyok olyan jó, mint Randy és Aleix… Egy forma motoron ülünk és bele szólhatok a mi kis külön bajnokságunkba. Jelenleg igaz én állok a legrosszabbul hármunk közül, de túl tudok lendülni ezen a gondon.

- Nincs kedved egy kis szórakozáshoz?-szólalt meg keresztapu.

- Mire gondolsz?

- Mondjuk nem arra, hogy a tv előtt terpeszkedsz.-nevettett fel mire én csak kinyújtottam rá a nyelvem.- Menjünk ki a pályára… A motoros pályára. Benne vagy?

- Persze.-vágtam rá.- Persze, hogy benne vagyok keresztapu.-pattantam fel a kanapéról.

- Akkor készülj. 15 perced van, vagy itt hagylak.

Nem kellett kétszer mondania, hiszen percek alatt puccba vágtam magam. Végre elterelhetem ismét a gondolataimat és talán a cross pályán nem érzem azt, hogy figyelnek rám. A múlt héten többször úgy éreztem, mint ha figyelnének… Pocsék érzés… Iszonyatosan pocsék.

A pályára kiérve mind a ketten választottunk motort és egyszerűen átadtuk magunkat az élvezetnek. Loris igaz visszavonult már, de lét eleme a motorozás. Szüksége van rá és ilyenkor teljesen elengedi magát. Olyan mint 16 éves korában. Csak a motorozás és az élvezett. Ennyi számít csak ezekben a körökben.

Órák óta itt vagyunk és Loris az egyik bukkanó után egyszer csak eltűnt. Riadtan dobtam el a gépet és futottam megnézni, hogy mi történt, de hamar megnyugodtam, hiszen meghallottam keresztapu vidám és harsány kacagását. A gazosban feküdt motorral együtt.

- Te most min nevetsz?-kérdeztem rá csodálkozva.

- Semmin. De segíts fel kelni.

- Fogadjunk. A nevetéstől nem tudsz felkelni.-húztam fel a gépet.

- Talált süllyedt.-kezett nyújtottam felé és őt is talpra állítottam.- Remélem neked nincs semmi bajod.

- Semmi… Csak az oldalam fáj.-riadtan néztem rá.- A röhögéstől.

- Ilyenkor… Utállak.-motyogtam.

- Miért is?-huppant el a földre.

- Mert rám hozod a frászt.-követtem a példáját és leültem mellé.- Elfáradtam.

- Tudom. Ez volt a célom. Kiszakítani a gondolataidból és kicsikét felkészíteni a futamra.

- Nem törtem össze magam. Egy jó pont.-sóhajtottam fel.

- Nagyon nagy jó pont!-helyeselt.

- Keresztapu kérdezhetek valamit?-pislogtam rá nagy szemekkel.

- Mi nyomja a lelked Amy?

- Mesélj Alvaroról kérlek.

- Nem értelek.-rázta meg a fejét.

- A csapattársad volt egy évig. Mesélj róla. Milyennek láttad Noelia mellett?

- Azt hiszem nem igazán boldog… Az elején még a motor se ment úgy ahogy gondolta…

- Szenvedett?

- Szerintem igen… De ahogy te se, ő se szeret a bajairól beszélni.-vonta meg a vállát és mosolyognom kellett.- Ebben is összeillettetek.

- És szerinted Mattiaval lehetek boldog?

- Szerintem igen. Csak akarnod kell.