16. fejezet

A torkom a szívemben dobog, miközben Mattia ajkait falom egy folyamatosan. Erősen tart egy kézzel miközben próbálja kitapogatni, hogy melyik a mi szobánk. Talán már szánt szándékkal nem álltam le. Végre nagy nehezen megtaláltuk a szobát és a mágnes kártyával kinyitotta az ajtót. Berúgtam az ajtót és mire észbe kaptam a hátam már neki ütközött a faszerkezetnek. Csak felnevettem és magamhoz húztam a barátomat. Fokozatosan került le rólunk a ruha… És ezek után csókoltuk, simogattuk egymást… Egy nagyon forró és hosszú éjszaka várt ránk.

… Reggel arra ébredtem, hogy Mattia lágyan megcsókolt. Lassan pislogtam párat és elsőnek azt láttam meg ahogy a barátom rám mosolyog.

- Szia!-köszöntem neki bágyadtan mosolyogva.

- Jó reggelt.-csókolt meg.- Hogy aludtál?

- Nagyon-nagyon-nagyon jól.-kuncogtam és ledöntöttem az ágyra. A mellkasára dőltem és megcsókoltam.- De remélem te is jól szórakoztál?

- Szerinted?-nevetett fel.

- Nincs kedvem kimozdulni.-dünnyögve bújtam hozzá, míg ő az ujjaira tekerte a hajtincsemet.

- Pedig még sajtótájékoztatóra kell menned.-nevetett ki.

- Nem értem miért nem Randyt hívták.-ráztam meg a fejem.- Ő van hazai pályán.

- Majd legközelebb őt hívják meg.

- Ha szerencsém van Vale bácsi mellé raknak.

- Hány éves is leszel? 24? És nem unod még, hogy bácsinak hívod?

- Jó vele hízni az agyát.-nevettem fel és megcsókoltam.

… Már a pályán vagyunk és van még pár órám a sajtótájékoztatóig így elindultam futni. Pulóvert vettem fel és melegítőt. A hajamat lófarokba fogtam és elindultam végig a paddockon, miközben a fülesemet próbáltam behelyezni a fülembe. Azt hittem káprázik a szemem, amikor megpillantottam a baba kocsival közeledő Adrianat felém. Mosolyog folyamatosan így már nem futni indultam, hanem célirányosan felé. Nem is köszöntem neki ahogy hozzá léptem szorosan megöleltem.

- Szia Amy!-nevetett fel Adriana vidáman.

- Olyan régen láttalak.-dünnyögtem, de még mindig nem engedtem el.

- Összetörsz.-kuncogott még mindig. Elengedtem, de a maga valójában nem engedtem el. Végig néztem rajta, mint ha változott volna valamit az elmúlt három évben. De semmit se változott… Ugyan olyan szép és ugyan olyan tökéletes az alakja.

- Csoda szép vagy.-motyogtam.

- Ne túlozz.-nevetett fel. Sírásra lettem figyelmes és rájöttem a babáról elfelejtkeztem. Adri a baba kocsihoz hajolt és kivette belőle a babát. A sírás azonnal abba maradt. Szerintem csak annyi történt, hogy megunta, hogy nem vele foglalkoznak. A kapucni a pici fején volt, de így is láttam milyen gyönyörű baba.

- Amy bemutatom a mi kis csillagunkat Allyt.-mosolygott Adriana.

- Átvehetem?-érdeklődtem csendesen. A lány csak bólintott és átadta nekem a picit. Szerencsére amikor az unokatesóm született Ric, akkor nagyon sokat vigyáztam rá így gyakorlott vagyok egy kicsit. Ally csodálkozva pislogott rám, majd egyszerűen vigyorogni kezdett.

- Szimpatikus vagy neki.-nevetett fel Adriana.

- Csoda szép baba.- egyszerűen megbabonázott.

- Köszi.-mosolygott Adri.- De látom, hogy dolgod van még… És úgy tudom ott leszel a sajtótájékoztatón is.

- Igen. De ugye nem tűntök el? Itt lesztek egész hétvégén?-pislogtam rá könyörgően.

- Nyugi Amy! Itt leszünk!-nevetett fel, miközben átadtam neki a lányát.

- Akkor majd beszélünk… Találkozzunk… És bele szerettem a lányodba.

- Ad le a kérésedet Alvaronak.-kuncogott.

- Mattiaval járok.-ráztam meg a fejem és láttam elcsodálkozik.- Ha együtt tudunk vacsorázni mindent elmagyarázok.

- Rendben. Kíváncsivá tettél.

Adtam két puszit Adriananak és adtam egyet Ally feje búbjára és elköszöntem tőlük. Le kellett futnom még ezt a rövidke távot…

… Unottan ücsörgök az asztal szélén. Tudom, hogy utolsók közt fognak engem kérdezni így inkább arra figyelek mit is mondanak a nálam sokkal tehetségesebb és sikeresebb versenyzők mondják el a terveiket a hétvégével és az idény további részével kapcsolatban. Először Jorge beszélt, majd Casey kapta meg a szót. Az ausztrál motoros komolynak tűnik. Arról kezdett el először beszélni milyen volt a portugál hétvége, majd egyszer csak mindenki meglepetésére a csapatáról és a döntéseiről beszélt.

- A 2012-es idényem az utolsó. Hosszas gondolkozás után, és miután átbeszéltem a dolgaimat a családommal és a csapatommal az idény végén visszavonulok. Befejezem a motoros pályafutásomat.-hallgattam végig Caseyt és pillanatok alatt úgy éreztem, mint ha egy világ dőlt volna össze… Az én kis labilis világom összedőlt.

… Késő este van már és még mindig a pályán vagyok. Az egyik kamionban bújtam el. Csak ülök a széken és bámulok magam elé. Még mindig fura. Nem értem, hogy miért… De Casey szavai összetörtek… Mint ha egy baseball ütővel mellkason vágtak volna. Talán még az se válik ennyire fullasztóvá. Kinyílt az ajtó és lépteket hallottam. Nem néztem fel csak sután megtöröltem az orrom.

- Kicsim.-simogatta meg az arcomat Mattia és ahogy felemelte a fejemet az államnál fogva és így kénytelen voltam ránézni.- Mi a baj?

- Fogalmam sincs… Casey… és eszembe jutott, hogy miért vagyok itt… Vissza akartam vonulni tavaly… Fel akartam adni.

- De nem tetted.-cirógatta meg az arcomat.

- Gyengének érzem magam.-suttogtam.

- Hullámvölgybe kerültél. De túl tudsz majd rajta lépni.

- Nehéz.-dünnyögtem, de már átmásztam az ölébe és a vállára hajtottam a fejemet.

- Tudom… Ismerem, de sikerülhet. Csak a sérülésed… a kihagyás mindenben közre játszik. De az egyik legjobb CRT-s vagy még is.

- Csak azért, mert az Aspar a csapatom.-motyogtam kis lányosan.

- Nem csak azért.-simított végig az arcomon.- Ne sírj jó?

- Jó.-bólintottam. Átadott még egy zsepit nekem és kifújtam az orromat és kicsikét rendbe szedtem magam.- Szörnyen nézek ki ugye?

- Nem.-vágta rá határozottan.

- Dehogy nem. Órák óta itt bőgök.

- Nekem így is gyönyörű vagy.-vonta meg a vállát mosolyogva.

- Elfáradtam.

- Tudom.-csókolt meg.- Gyere. Aludjuk ki magunkat. Hosszú napunk lesz holnap.