15. fejezet

Reggel már világos volt, amikor arra ébredtem, hogy Mattia végig simít az arcomon. Lassan kinyitottam a szemem és a barátom az oldalán feküdve mosolygott rám.

- Jó reggelt.-köszönt nekem csendesen. Megsimogattam az arcát.- Hogy vagy?

- Nem valami jól.-ráztam meg a fejem.- De jobban, mint az este.

- Akkor?-kérdezett rá, miközben még mindig az arcát simogattam.

- Nem próbálom meg. Azt hiszem, inkább beszélek doktor Costával. Ha most ilyen állapotban elindulnék, azt hiszem csak veszélyt jelentenék mindenkire a környezetemben. Nem akarok kinyírni senkit se.

- Megértem Kicsim.-puszilta meg az ajkaimat.- És senki se fog haragudni ezért.

- Tudom. De azt hiszem így lesz a legjobb, és akkor minden jobb lesz. Vagy is én leszek jobban.

- Pontosan.-csókolt meg mosolyogva.

Kicsit még összebújva feküdtünk az ágyba, majd összeszedtem magam, hogy megtudjak jelenni a nyilvánosság előtt. Farmert vettem fel, egy fekete felsőt és arra a csapat pulóverét. Hajamat összefogtam és éppen csak kihúztam a szememet a ceruzával. Mattia is elkészülve várt rám, és kezet nyújtott felém miközben a vállára vette a táskáját.

- Jobb lesz így.-biztatott mosolyogva, hiszen tudta valamilyen szinten még is kudarcnak élem meg ezt a helyzetet.

- Tudom.-bólintottam és megcsókoltam.

A szálóda haljában kézen fogva sétáltunk végig és megpillantottam azt a nőt is. Aki tegnap este a liftbe leribancozott. Azt hiszem, hogy ha nem lenne agyrázkódásom tegnap este kitépem az összes haját a liftbe. Leribancozott, amihez semmi, de semmi joga sincs. Nem szóltam be neki így neki se kellett volna. A mi történetünk itt még nincs lezárva. Még egy húzása van és azt hiszem egyesével fogom kitépni a fekete loboncát.

A pályára kiérve legelőször Martinez úrral beszéltem meg a dolgokat, hogy nem érzem magam elég felkészültnek arra, hogy ma rajthoz álljak. Megnyugtatott, hogy azt mondta támogat a döntésemben, hogy Le Mansban már teljesen jól legyen. Elmentem Costa doktorhoz is, aki szintén támogatta a döntésemet.

Az idő lassan vánszorgott úgy, hogy nem volt dolgom. Nem kellett a bemelegítő edzésre készülnöm és részt vennem a mérnöki egyeztetésen és a többi kötelezetségen megjelennem. A motorhomeból léptem ki és igazából nem figyeltem senkire és semmire így neki ütköztem valakinek. Elvesztettem az egyensúlyomat és megbillentem, de az illető elkapott.

- Elnézést.

- Semmi baj.-ismertem fel Alvaro hangját. Magam elé fintorogtam.

- Inkább engedj el, mert a barátnőd megint nekem fog támadni.-húztam el a karomat tőle.

- Mi van?-értetlenkedett a spanyol.

- A drága, csodálatos nőd tegnap este nekem esett a liftben, hogy egy ribanc vagyok! Fékezd le különben megtépem.-morogtam neki, miközben magához húzott.

- Nem tudtam erről.-rázta meg a fejét.

- Nekem mindegy, hogy tudtad-e vagy nem… De fékezd le!-rántottam el a kezemet és magára hagytam ott a plac közepén…

… Holnap indulunk Le Mansban és most kint vagyunk a lovas tanyán Mattiaval. Szerencsére már kihevertem a Portugáliában történt bukásomat és így újult erővel vághatok neki a francia hétvégének. Bár az még mindig bánt, hogy egyik hétvégéjét tettem tönkre… Sőt mivel eltört a kulcscsontja meg is kellett műteni az amerikait.

- Kicsim! Nem vagy éhes?-dünnyögött Mattia.

- Mert te az vagy?-kérdeztem tőle nevetve, hiszen órák óta itt vagyunk.

- Csak egy kicsit.-lépett hozzám közelebb hiszen én még a lovon ültem. Bátortalanul megpaskolta az állat oldalát.

- Menj el nyugodtan kajálni. Nem vagyok éhes. Addig én még egy kicsit szórakozok. Jó?

- Ha neked így jó?-kérdezett vissza, mire lehajoltam hozzá és megcsókoltam.

- Nekem tökéletes.

Mattia adott még nekem egy csókot és magamra hagyott.  Élveztem, hogy végre kicsit ennek a szenvedélyemnek is hódolhatok, hiszen a szerződésem nem igazán engedi az ilyen programokat. Végül lecsutakoltam a lovat gondosan.

- Profi módon lovagol. Mint egy vérbeli zsóké.-szólalt meg egy férfi mögöttem. Hátra pillantottam és már letudtam gyűrni, hogy valami pénzes ember.

- Köszönöm. De én csak hobbiból csinálom ezt.

- Nem úgy tűnik.-rázta meg a fejét.- Akár lehetne profi is.

- Nekem más munkám van. Ami nagyon sok időmet és energiámat felemészti.

- Miért? Mi a foglalkozása?

- Motorversenyző vagyok csak.-húztam meg a vállam és a lovat bevezettem a boxába. Boldogan prüszkölt és még utoljára megsimogatta a horpaszát.

- És nem akar úgy mond műfajt váltani?

- Túl öreg vagyok zsókénak szerintem.

- Szerintem nem.-eresztett meg egy sunyi vigyort rám. A hideg kirázott tőle. Olyan érzésem volt, mint ha birtokolni akarna… Mint ha megakarna szerezni.