11. fejezet

A vacsora tökéletes volt és ebben nem túlzok. Keresztapu szerencsére mosolyogva és a körülményekhez képest boldogan fogadta Mattiat, hiszen letett arról a hülyeségéről mi szerint motorossal nem lehetek boldog… Bár szerintem ebben Ingrid is sokat segített. Aludni ma este nem együtt fogunk amit kicsit sajnálok is, hiszen az elmúlt napokban, hetekben minden adandó alkalommal együtt aludtunk. Így egyszerűen már hozzá szoktam, hogy velem van. Pizsamába bújtam és az ágyról szedtem le a hülye díszpárnákat, amikor kopogtak. Fogalmam sincs, hogy ki az… vagy is csak reméltem, hogy Mattia szegi meg a felállított szabályokat és még is velem alszik.

- Mi az? Csak hiányoztam.-kérdeztem nevetve, de egyszerűen az arcomra fagyott a mosoly.- Hát te mit keresel itt?

- Beszélni akarok veled.-jelentette ki határozottan Alvaro. Igen Alvaro Bautista áll a küszöbömön és beszélni akar velem.

- Szerintem ez nem jó ötlet.

- De én beszélni akarok veled. Amy jobban jársz, ha beengedsz különben itt csinálok jelenetet.

- Akkor jó.-sóhajtottam hatalmasat és neki dőltem az ajtófélfának, hogy beengedjem. Értetlenül néztem 

végig ahogy besétál a szobámba. Felvettem a jól bevált póker arcot és követtem. Leültem az ágyam szélére és talán egy percig csak néztük egymást. De én nem mérgesen szugeráltam… csak figyeltem az arc vonásait. Nem sokat változott ebben a három évben… Talán egy szót tudnék csak rámondani. Férfiasabb lett, de a hatalmas kék szemei még mindig megtudnak babonázni.

- Itt vagyok! Mond csak mi a baj?

- Te most Pasinivel jársz?-horkantott fel.

- Neked ehhez nincs semmi közöd.-ráztam meg a fejem.

- Meddig akarod szédíteni? Hmm? Amíg nem találsz valaki jobbat? Vagy amíg nem akarsz visszamenni Amerikába?

- Alvaro miért csinálod ezt?-suttogtam magam elé.

- Mit miért csinálok?-értetlenkedett.

- Hagyj békén kérlek.

- Válaszolj már Amy!-csattant fel idegesen. Nem értem miért pampog… Nincs oka a féltékenykedésre. Nekem lenne… Na jó még se hiszen én hagytam el.- Amy te most szórakozol az emberekkel?

- Na ide figyelj Bautista!-ugrottam fel és dühösen álltam meg előtte.- Nincs jogod számon kérni engem! Nekünk már semmi közünk egymáshoz. Az én dolgom, hogy kivel vagyok… Hogy kivel járok… és az is, hogy kivel fekszek le esetleg.-az utolsó mondatnál az arca megrándult.- Tehát ott az ajtó és tűnj el!-mutattam a szerkezetre és vártam. Vártam, hogy megmozduljon.- Alvaro tűnj innen!-ordítottam rá. Már a sírás a torkomat mardosta.

- Te még mindig szeretsz engem.-nyögte ki Alvaro egyszerűen. Lesápadtam és egyszerűen nem tudtam megszólalni. Ezzel talán elárultam magam.

- Menj el!-suttogtam magam elé. Kikerült és kisétált a szobámból. Zokogva terültem az ágyon…

… Reggel ahogy felébredtem bele se mertem nézni a tükörbe. Sírva aludtam és most elég szörnyen nézek ki. Először lezuhanyoztam. Meg akartam mutatni Alvaronak, hogy nincs igaza… Engem már nem is érdekel… Na jó ez nem igaz. Érdekel, talán túlságosan is. Tudtam, hogy már csapat felsőt kell viselnem, meg át is kell öltöznöm, de attól lehetek csinos. A bőröndömből egy szűk fekete farmert vettem elő és egy fekete topot. Majd erre fogom felvenni a kék Asparos felsőmet. A hajamat alaposan ki fésültem és szoros copfba fogtam össze. Egy kis sminket is muszáj volt az arcomra kenni, hiszen az egész estés bőgés megtette a hatást. De azt hiszem, amikor a száj fényt is felkentem a számra egész jól néztem ki. Hihetően hozom a már túl léptem és nem érdekelsz Bautista szerepet. Megcsörrent a mobilom és tudtam, hogy Mattia az.

- Mi az Picim? Elaludtál?-köszönt bele kacagva a telefonba a barátom.

- Szia. Már éppen elkészültem. Hol vagy?-érdeklődtem nevetve és a sporttáskámat átvetettem a vállamon.

- A recepciónál megvárlak. És eldöntjük, hogy hol reggelizzünk.

- Nem vagyok éhes.-rántottam meg a vállam. Eszem ágában se volt letenni a telefont pedig percek múlva leérek a földszintre.

- Pedig muszáj lesz enned. Anélkül nem engedlek motorra ülni.

- Miért vagy ilyen undok velem?

- Nem is vagyok undok.-jelentette ki határozottan.- Csak figyelnem kell rád. Ez is a feladatom közé tartozik.

- Egy nagyon fontos feladatod van csak…-kezdtem el, de szinte suttogtam a telefonba. Ilyet személyesen szokás mondani és talán még korai, de most ki kívánkozik belőlem. Lehet a tegnap este miatt is.

- És mi lenne az?

- Hogy szeress…-hatalmas csend lett a vonal túl végén. Tudtam, hogy ezzel most sokkoltam. Kinyomtam a telefont és a lift megállt a földszinten. Tudom, hogy Mattia is tudja, hogy Alvaro még nem közömbös nekem… De ha esélyt se adok nem változik meg a helyzet körülöttem.  Az emberek közt Mattiat kerestem a tekintetemmel és szerencsére hamar meg is találtam. Határozott léptekkel indultam el felé. Nem tudtam mi lesz az első szava most a beszélgetésünk után, de nem is érdekelt. Köszönésre nyitottam volna a számat, de egyszerűen elkapta a derekamat és az ajkaimra tapadt. Mint ha csak függene tőlem. Egy pillanatra se engedett el így csak a tarkójára csúsztattam a kezemet és viszonoztam a csókját. Nem érdekelt, hogy több tucat ember előtt tesszük ezt és talán Alvaro is bámul most minket, de nekem erre volt szükségem.

- Ez mit jelent?-pislogtam rá ártatlanul.

- Szerinted?-támasztotta homlokát az enyémnek.

- Egy valamit tudok… Piszok jól csókolsz.-kuncogtam. Mattia is felnevetett miközben megsimogatta az arcomat.

- Erre te se panaszkodhatsz… De eredeti kérdésedre válaszolva azt akarom amit te.

Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. Megpusziltam az ajkait, majd átkaroltam a nyakát.

- Megyünk?-simogatta meg az arcomat újra.

- Menjünk és kajálunk nálunk.-utaltam az Aspar csapatra.

A pályára kiérve az Aspar csapatnál reggeliztünk meg, ami alatt rengeteget nevettünk, de jelen pillanatban úgy éreztem boldog vagyok. Boldog vagyok egy olyan férfi mellett, mint Mattia. Kikísértem és megbeszéltünk a két szabadedzés közt beszélgettünk.

Az idő elég borongós volt és az eső bármelyik pillanatban elkezdhet esni. Összébb húztam magamon a termópulcsit és kisétáltam a boksz utca falához, mert a Moto3-as kategória elkezdte az edzést. Talán 10 percet ácsorogtam egyedül amikor megkocogtatták a vállamat. Ahogy megfordultam Ben mosolygott rám.

- Szia Amy.

- Ben…-csodálkoztam még mindig és megöleltem.- Szia. Olyan rég óta nem láttalak.

- Három éve. Azóta, hogy átvetted a helyemet a csapatnál.

- Amit sose tudok meghálálni neked.-vontam meg a vállam.

- Nem baj. Iszol velem egy limonádét?

- Sajnos nincs időm rá, de elkísérhetnél a csapatomig.-vetettem fel mosolyogva az ötletemet.

- Rendben. Ezer örömmel.-vigyorgott rám. Pár pillanatig néma csendben ballagtunk egymás mellett, amikor végre megszólaltam.

- Gratulálok a barátnődhöz.

- Ezt most csak azért mondod, mert Mattia a legjobb barátod.-rázta meg a fejét.

- Dehogy. Patricia rendes lány és kedves…

- Köszönöm.-mosolygott rám szerényen.- És te…?

- Mi én?-kérdeztem vissza meglepődve.

- Te és a fiúk?

- Köszönöm jól megvagyunk Mattiaval.

- Mattiaval?-torpant meg előttem az amerikai. Majd nem felnevettem az arcát látva.

- Igen Mattiaval.-bólintottam.

- Azzal a Mattiaval?

- Ben olasz vagyok igaz, de én csak egy Mattiat ismerek… Mattia Pasinit. A mezőny egyik olasz versenyzőjét.

- Akkor egyre gondolunk.-nevetett fel és megölelt.- Remélem boldog leszel.

- Elhiheted Ben, hogy én is.