10. fejezet

Mattia éppen a recepcióssal beszél(éppen azt akarja elintézni, hogy kapjunk egy francia ágyas szobát a csapataink tudta nélkül), én pedig az egyik kanapén ücsörgök és várom, hogy elindulhassunk a pályára. Jó vele lenni… Egyenesen imádok vele lenni… Még nem vagyok szerelmes belé, hiszen ez lehetetlen dolog lenne még, de a közösen töltött napok kiegészítenek bennem valamit… amit nagyon régen éreztem. Bepötyögtem egy üdvözlő szöveget a twitter oldalamra, hiszen Mattia erre is rászoktatott.

- Mit csinálsz?-huppant le mellém Valentino vigyorogva.

- Szia Vale bácsi…-erre ráncokba szaladt a homloka.- Bocsi. Erről nem tudok leszokni.

- Észre vettem. Olyan vagy, mint Ric. Ő bácsizik.

- Mindegy. Hogy vagy?

- Jól, hogy végre itt vagyunk.-vágta rá vigyorogva.- És te?

- Minden rendben. Azt hiszem ez a hétvége már jobb lesz. Nem úgy, mint Katarban.-mosolyogtam.- Mattia nagyon sokat segített ebben.

- Jó gyerek.-nézett a honfitársunkra és mosolygott.- Megérdemelne már egy olyan lányt, aki rendes vele.

Mosolyogtam csak, miközben Mattiara pillantottam, aki éppen felénk sétált. Ahogy észre vette, hogy őt figyelem megjelent a szája szegletében egy apró kis mosolyka, majd amikor elénk ért kinyújtotta felém a kezét.

- Kicsim…-szólalt meg és én azonnal felpattantam hozzá. Valentino eközben kicsikét elbambulva figyelt minket. Mint aki most apránként… szakaszosan fogja fel az információkat. Megfogtam a barátom kezét és az ujjainkat azonnal összekulcsoltuk. Valahogy az is biztonságérzést ad, hogy megfoghatom Mattia kezét.

- Ti most?-csúszott ki ennyi a sokszoros világbajnok példakép száján.

- Mi most?-kérdezett vissza a barátom vigyorogva.

- Mire gondolsz Vale bácsi?-játszottam én is az értetlent. Jelen esetben szórakoztatónak tűnik ez az egész.

- Ti most együtt vagytok?-tett össze végre egy értelmes kérdést.

- Igen.-vágtuk rá Mattiaval, aki még jelzésként megcsókolt.

- Megpróbáljuk. Lesz, ami lesz.-vontam meg a vállam, de a barátom még így is csak mosolygott rajtam. Nem zavarta ez a kis bizonytalanság abban, ami jelenleg köztünk van… Mert ő csak a jóra törekedett.

- Gratulálok nektek, de tényleg.-ölelt meg egyszerre minket.- Azt akarom, hogy jó legyen nektek.-motyogta a fülünkbe és kaptunk mind a ketten puszit tőle.

- Köszönjük, de most mennünk kell. Nekem szponzori rendezvényem lesz.-húztam el a számat. Nincs sok kedvem piacra menni, csak az vígasztal, hogy ott lesz két csapattársam. Aleix és a Moto2-s Toni Elias, akivel sajnos Katarban nem tudtam beszélgetni.

- Nekem sajtótájékoztató, de kitartást. Majd beszélünk.-kaptam még egy puszit, Mattiaval kezet fogott és elsietett a barátai felé.

Mattiaval közösen kiléptünk a most szürke Jerezben. Tegnap este átnéztük közösen az időjárás jelentéseket és sajnos ilyen időt mond egész hétvégére, aminek nem nagyon örültem hiszen nem szerettem esőben versenyezni annyira. Az anyós ülésen ültem és miközben gondolkoztam a kezemet Mattia combjára raktam. Tudtam, hogy nem zavarja és én csak bámultam ki a fejemből.

- Merre jársz Édesem?-érintette meg az arcomat ahogy lelassított egy lámpánál.

- Csak a hétvégén gondolkoztam… Hogy milyen lesz esőben versenyezni.-mosolyogtam rá.

- Ügyes leszel. Nem lesz semmi gond.

- Remélem.-sóhajtottam fel.- Nem kellene újból kiesnem… Martinez úrnak akkor csak adósságot csinálnék és visszaküldene Amerikába.

- Innen aztán nem engedlek sehova.-hajolt át hozzám és kaptam egy apró kis csókot a számra.- Kellesz nekem!

- Tudom. De fenn áll ennek a veszélye, ha sok motort török össze.

- De nem fogsz.-csókolt meg újra.

- Remélem.-csak azért is azt akartam, hogy enyém legyen az utolsó szó. A homlokát összeráncolta morcosan, mire egyszerűen nyelvet öltöttem rá. Nevetett vidáman rajtam majd a lámpa  pirosra váltott és muszáj volt elindulni.

Sajnos a pályán muszáj volt szét válnunk, mert engem várt a piac. Aleix vitt el oda, az öcsével a hátsó ülésen. Fura, hogy a testvérek közül mind a ketten itt nyomják, de látom rajtuk ez az életük. Mint itt mindenki másnak.

A szponzori rendezvény tényleg jó volt. Rengeteget nevettünk és szórakoztunk, mert kiderült a két Espargaro fiúk olyanok, mint az udvari bolondok. De Pol-al rendesen is eltudtunk beszélgetni, mert kérdezgetett arról milyen volt Amerika. Nem akar elmenni a Moto2-ből csak kíváncsi lett. Tonival is sokat beszélgettünk. Nincs valami jó passzban, de reméli, hogy ez az év most már más lesz. Sokkal jobb.

A pályára visszaérve volt még egy mérnöki megbeszélésem és megbeszéltük Mattiaval, hogy ezek után fogunk találkozni. Összeszedtem a táskámba a cuccaimat és elindultam megkeresni a barátomat. Szerencsére már ott várt rám a motorhome előtt.

- Szia.-húzott magához és megcsókoltam.- Milyen napod volt?

- Unalmas nélküled.-húzta el a száját.- Milyen volt a piac?

- Szórakoztató.-vigyorogtam rá.- Megyünk?-fogtam meg a kezét.

- Persze.-csókolt meg mosolyogva miközben átvette tőlem a táskámat.

Visszafelé én vezettem most, de ugyan úgy beszélgettünk és Mattia keze ugyan úgy a combomon pihent ahogy én tettem reggel. Vacsorázni Lorisszal fogunk és elmondjuk neki, hogy mi együtt vagyunk. Először lezuhanyoztam és átöltöztem amit Mattia türelmesen várt rám.

- Csoda szép vagy.-mosolygott rám ahogy kiléptem a fürdőből.

- Hízelegsz.-nevettem fel.- De köszönöm. Indulhatunk?

- Persze.

Kézen fogva indultunk el a lift felé, hogy lejussunk a földszintre. A felvonóba csak ketten voltunk így gondolkozás nélkül hozzá bújtam. Magához ölelt ő is és a hátamat simogatta. Megcsókoltam és hosszan… lágyan ízlelgettem az ajkait és csak késve vettem észre, hogy megállt a lift és kinyílt az ajtaja… Kár, mert pont Alvaro lépett be hozzánk, aki döbbenten pislogott ránk… Mint aki egyszerűen nem hitt a szemének, de most jelenleg nem tette szóvá a helyzetet.