7. fejezet

Szombat reggel van… Na jó csak nekem hiszen délután kettő óra van és most reggelizek a szálódába. Bár nem vagyok éhes. Szívesen innék csak egy kávét és kész, de mivel motorra ülök hamarosan ezt el kell, hogy felejtsem. A csapatom nagy része már kint van a pályán, hiszen az Aspar csapat az egyik legnagyobb csapat a bajnokságban. Motort indít a Moto3-ban és a Moto2-ben egyaránt. Müzlit kértem és a tányérommal együtt leültem az egyik üres asztalhoz. A nyakamat masszíroztam fél kézzel… Nem tudom eldönteni, hogy csak elaludtam vagy az új motor és az új terhelés miatt fáj.

- Leülhetek?-szólalt meg egy ismerős férfi mellettem. Ahogy felnéztem mosolyognom kellett.

- Casey. Szia.-pattantam fel és megpusziltam.- Ezt meg se kellett volna kérdezned.

- Csak olyan szomorúnak tűntél és nem tudtam zavarhatok-e.

- Csak fáradt vagyok és fáj a nyakam.-sóhajtottam fel és önkéntelenül a nyakamhoz kaptam a kezemmel.- Amúgy gratulálok. Láttam a képet twitteren a babáról. Nagyon szép és sok boldogságot kívánok.

- Köszönjük.-mosolygott rám.- Ők az életeim.

- Tudod Casey ilyen szempontból kicsikét irigyellek.-vallottam be.

- Mit is?

- Azt, hogy van egy boldog családod… Nem az eredményeidet elhiheted.-sóhajtottam fel.- Nekem nincs senkim és semmim… Adri vár rád otthon a csodaszép babátokkal.

- Engem se érdekelnek az eredményeim… Az élvezetért motorozok… Minden jobb lenne, ha például nem lennének újságírók.

- Ebben igazat adok neked.-nevettem fel.

- Azonban csak részben van igazad.-véleményezte mielőtt a falatot a szájába vette volna.

- Mire gondolsz?

- Loris a családod a része és örökre az is marad. Ingrid és Ricky.

- Csak ők… Ők vannak nekem.-sóhajtottam fel bólintva.

- De lesz majd más is… Talán ugyan az, mint aki régen.

- Casey te most Alvarora gondolsz?-horkantottam fel és kis híján félre nyeltem a falatot. Mattia egyszer már felhozta ezt a dolgot a teszten, de mondjuk úgy, hogy leugattam… Caseyvel ezt nem tehetem meg.

- Jó tudom… Elméletileg Alvaronak van valakije…-magyarázta tovább az ausztrál.- De véleményem szerint ő még igazából téged szeret.

- Az 3 éve volt Casey. Túl tette magát rajtam.

- Te se tudtad magad túl tenni rajta…

- De…

- Most jön a magyarázkodás ugye? De ne fáradj vele! Minden az arcodra van írva. Láttalak a teszteken is, hogyan bámultál rá… Attól függetlenül, hogy egy óvatlan pillanatban agyon akartad verni.

- Az puszta véletlenül volt… Rossz dolgot szólt és én még nem bírtam kezelni a helyzetet.

- Csak bízd magad az időre és bármi sikerülhet.-mosolygott rám.

Az ausztrál pilótával elfogyasztott reggeli után felsiettem a szobámba és a táskámat felkapva a vállamra indultam ki a pályára a bérelt autóval, amit a csapattól kaptam. A rövidke út alatt sokat gondolkoztam Casey szavain… Idővel újra… Megráztam a fejem… Hülyeség Corsi… Miben reménykedsz? Világbékében? Vagy valami csodában? Nem… Nem ez nem lehet. Csóváltam meg a fejem és inkább hangosabbra vettem a zenét, hogy ne gondolkozzak… Hogy egyszerűen csak a dalra koncentráltam és énekeltem.

A pályára kiérve kivettem a táskámat a csomagtartóból és a napszemüvegemet a fejemre bigyesztettem. Elindultam befelé és többen is rám köszöntettek vagy egyszerűen csak intettek nekem. Persze illedelmesen visszaköszöntem, de jelenleg nem akartam senkivel se leállni beszélgetni. A telefonomat nyomkodtam egy ideig, amikor felnéztem Alvaro sétált velem szemben, pár méterrel lemaradva tőle egy fekete hajú nő, aki nem volt valami szimpatikus. Mosolygott a napszemüvege mögül és biztos voltam, hogy nem nekem szánja ezt a mosolyt. Hátra fordultam, hogy lássam kinek szánja ezt a kedves gesztust, de nem volt senki se mögöttem.

- Szia.-köszönt nekem csendesen, ahogy közelebb értünk egymáshoz.

- Szia.-öszintén meglepődtem, de nem voltam tuskó és visszaköszöntem.

- Sok sikert az edzésekhez.-mosolygott még mindig nekem meg el kellett fordítanom a tekintetemet, hogy ne jöjjek zavarba.

- Köszönöm… Bár CRT motorral nincs sok esélyem.-vontam meg a vállam.

- De a kategóriádat megnyerheted.-vágta rá gondolkozás nélkül, erre csak gúnyosan felnevettem.

- Azt hiszem vannak nálam ezerszer jobbak… Mondjuk a két csapattársam… Randy és Aleix…

- Ne légy már ilyen pesszimista…-sóhajtott fel.

- Menj! A nőd már biztosan vár.-böktem a fekete hajú nő felé, aki morcosan méregetett engem. Alvaro hátra fordult és intett a nőnek, hogy egy perc, majd vissza hozzám.

- Amy…

- Hagyjuk Alvaro! Meg leszünk egymás mellett, de nem kell jó pofiznod velem.-rántottam meg a vállam.- Most pedig bocs. Vár a csapatom. Szia!-sarkon fordultam és ott hagytam, hiszen 15 perc múlva megbeszélésem volt…

… Az időmérő előtti utolsó szabadedzést élveztem a legjobban. A motorom itt ment úgy ahogy eredetileg elképzeltem, de tudtam ez még mindig nem tökéletes. Még mindig hiányzik valami a motorból… Talán az erő, de nem biztos… Már negyed óra volt hátra az edzésből, amikor elém vágott Pirro a másik Gresinis és elkerülve azt, hogy neki menjek félre rántottam a kormányt és a kavicságyba bukfencezve álltam meg. Első reakciómat halva akár egy kocsis is megirigyelhetett, hiszen eleresztettem egy válogatott káromkodást. Feltápászkodtam a földről és hiába néztem meg a motoromat nem tudtam folytatni már ezt az edzést. Az egyik pályabíró vitt vissza a boksz utcába. A mérnökömnek elmondtam mindent, amit Martinez úr végig is hallgatott. Az időmérőig van még pár óra így elvonultam a pihenőbe. Az bukfencnél sikeresen meghúztam a hátamat, mert fájt. Észszerű lett volna elsétálnom a Mobil Klinikára, de most azt hiszem a dac dolgozott bennem. Első legyek, aki meglátogatja az orvost az kizárt. Előszedtem a táskámból a zene lejátszót és miután a gerincvédőmet kiszedtem a bőrruhám alól lefeküdtem a földre. Elméletileg a keményen való fekvés segít a hát fájdalmon. Egy ideje feküdtem ott, amikor megpillantottam egy lábat mellettem. Oldalra fordítottam a fejemet és megpillantottam ahogy Randy mosolyogva leguggolt hozzám.

- Mit csinálsz?-tűrte fülem mögé a hajamat.

- Fáj a hátam… és talán gyógyítom.-vontam meg a vállamat. Csak én érzem azt, hogy lángra gyúlt a bőröm ahol hozzám ért… Azt hiszem igen.

- Miért nem mész el a dokihoz?

- Nem égetem magam.

- Más is elesett.-mosolygott rám.

- Mindegy. Jól sikerült az edzés?-ültem fel végül a segítségével.

- Hát… Fogjuk rá.-vonta meg a vállát.- Nem hiszem, hogy a gyáriakal versenyezhetünk.

- Szerintem se fog menni.-ráztam meg a fejem és a kezemet nyújtottam, hogy segítsen felállni nekem. Szó nélkül megfogta a két kezemet és felhúzott a földről. Meglepetésemre azonban nem engedett el.

- Majd versenyzünk együtt… Egymás ellen.-válaszolta kuncogva.

- Jobbak vagytok nálam.-motyogtam és a hátamat neki döntöttem a falnak. Randy reflex szerűen lépett közelebb hozzám.

- Dehogy!-rázta meg a fejét és még közelebb lépett hozzám.- Jó versenyző vagy! Nagyon jó!

- De…

- Amerikában bizonyítottad és itt is fogod. Csak idő kell hozzá. Nyugi.-simogatta meg az arcomat mosolyogva… Nem szólaltam meg… De ő se… Közelebb hajoltam hozzá és már a leheletét éreztem az arcomon… Kimondhatom, hogy megakartam csókolni, de egy kopogás félbe szakított mindent.

- Amy szólj ha pucér vagy! Visszajövök később!-hallottuk meg Aleix hangját és mi zavartan rebbentünk szét.