4. fejezet

Április 2-a van és hétfő… Most szállt le a gépem Katarban. Még csak hétfő van, de úgy döntöttem, hogy már most ide utazok, mert így lesz időm megszokni a klímát és azt is, hogy jelenleg éjszaka fogunk versenyezni.

A szálódába mentem és a recepción kikértem a szobám kulcsát. Amíg alá írtam a szükséges papírokat utána kérdeztem, hogy a keresztapám megérkezett már. De nem… Mattia sincs még itt. A csapattársaim már megérkeztek, akik végül is a folyosón a csapattársaim lesznek. A bőröndöm fülét kihúztam és magam után húzva elindultam a lift felé. Megnyomtam a 18-as gombot(nem is csodálkozok rajta, hogy ez az emeletünk, hiszen egy fényűző hatalmas szálóda ez).

- Tartsd a liftet.-kiáltott utánam valaki. Megtettem amit kért, de már csak akkor vettem észre, hogy ki is amikor mellettem állt.

- Randy…-nyögtem ki hirtelen. Fekete rövid nadrágot és egy fehér tapadós felsőt viselt. Most érhetett vissza a futásból.

- Szia Amy. Most érkeztél?-kérdezett rá és megakarta nyomni a gombot, de látta, hogy már be van.

- Szomszédok vagyunk.-vontam meg a vállam kis lányosan.

- Akkor te laksz a másik oldalamon.-vigyorgott.- Aleix van a másik szobában, de tegnap éjfélkor még mindig videó játékozhattak az öcsével, mert folyamatosan szitkozódtak spanyolul és röhögtek.

- Nyugi… én csendes szomszéd leszek.-nevettem fel.

- És hogy vagy? Kipihented a teszteket?

- Igen.-bólintottam mosolyogva.- Otthon voltam Monacóba… Sokszor voltam a családommal. Főleg, hogy Lorisnak már nincs annyi dolga, mint régen.

- Imádod őket.-állapította meg.

- Ők az egyetlen élő rokonságom. Bármit feláldoznék értük.

- Tudod tavaly csapattársa voltam Lorisnak.-bólintottam. Természetesen tudtam erről a dologról, hogy tavalyi idényben a keresztapám és Randy együtt erősítették a Pramac Ducati csapatát.- Rengeteget mesélt rólad.

- Komolyan?-csodálkoztam el.

- Komolyan.-bólintott mosolyogva.- Mint ha te is a gyereke lennél. Tudtam minden eredményedről… Hogy győztél vagy éppen dobogóra kerültél…

- Hát ez ritkán fordult elő…

- Amy te nem érted a lényeget.-csóválta meg a fejét somolyogva. A lift eközben felért már az emeletünkre. Mielőtt kiléptünk volna a felvonóból Randy szó nélkül elvette tőlem a táskámat és elindultunk a szobáink felé.

- Mit nem értek Randy?

- Loris büszke rád… Akkor is büszke, amikor az első vagy, de akkor is ha utolsó vagy.- kicsit döbbenten pislogtam a franciára, aki csak vigyorgott.

- Te honnan veszed ezt?

- Csak jó ember ismerő vagyok.-nevetett fel.

- Engem is jól megismertél?-szaladt ki a számon egy kérdés. Magamon is meglepődtem, Beengedtem magunkat a szobámba. Átvettem a táskámat a franciától és megszokott helyére az ágy és a fürdő közé fél útra raktam. Randy eközben elfeküdt az ágyamon keresztben.

- Szerintem igen.

- Hogy érted ezt?

- Amikor még a 250-ben versenyeztél is szimpatikus voltál… Talpra esett… Közlékeny… Segítőkész…

- Ezek csak tulajdonságok…

- De ezek is sokat jelentenek… Sok mindenen mentél keresztül… A szüleidet elvesztetted… A szerelmedet…

- A szerelmemet magamnak köszönhetem… Hazudtam neki… Gyáva voltam elé állni…

- De most nem…-rázta meg a fejét.                                                                              

- Sokat érek vele.-sóhajtottam fel, miközben a falnak támasztottam a hátam.- Randy én szerencsétlen vagyok a szerelemben… Sok mindenben, de a szerelemben leginkább.

Mire észbe kaptam Randy előttem állt. Az arcomat közre fogta a két kezével. A szemébe néztem és hatalmasat kellett nyelnem.

- Ne gondolj ilyenekre… Egy csodaszép lány vagy…

- Randy te most hízelegsz.

- Nem… Így gondolom.-cirógatta meg a bőrömet. Azt hiszem most ment el az eszem. Nem gondolkoztam, csak cselekedni akartam. Nem szólaltam meg csak közelebb hajoltam hozzá és meg akartam csókolni. Randy tudta, hogy mire készülök és nem akart elhúzódni tőlem… Azonban félig szerencsémre… félig bánatomra kivágódott az ajtó.

- Halihó Madárkám!-kacagott Mattia. Randy zavartan lépett el tőlem én pedig azt se tudtam hol vagyok. Mattia pedig furán méregetett mind a kettőnket.

- Szia. Megérkeztél?-mosolyogtam rá végül.

- Igen. Nem rég. Milánóból jöttem.

- Azt hiszem én megyek.-sóhajtott fel Randy.- Pihenj jól Amy.-mosolygott rám, Mattiaval kezet fogott és elsétált.

- Te mi a fenét akartál csinálni?-förmedt rám a honfitársam ahogy becsukódott az ajtó.

- Nem tudom mire gondolsz.- rántottam meg a vállam és az ágyra vetettem magam.

- Szerinted? Kis híján neki estél.-forgatta a szemeit.

- Te nagyon félre láttál valamit Mattia.

- Nem hiszem… Ennyire voltatok…-mutatta a mértékegységet az ujjaival utalva arra, hogy nagyon közel.- Egymás szájától.

- Kopj le jó… én se szóltam bele a kapcsolatodba Patriciával… és nem is fogok.

- Hát… Ha Pat kapcsolatába akarsz bele szólni Spies ajtaján kopogtass.-sóhajtott fel.

- Hmm?-kaptam fel a fejem csodálkozva.

- Patricia Spies-szel jár.-olyan volt a hangsúlya, mint ha valami félkegyelművel beszélne. Felkönyököltem az ágyon és először kifújtam a hajamat az arcomból.

- Spies az a Spies?

- Én csak egy Spiest ismerek. Aki amerikai, Olaszországban él, itt versenyzik a mezőnyben, egy Yamahán… Ja és az én volt barátnőmet döngeti. Nos te ismersz valami más Ben Spiest is?

- Azt hiszem stimmel minden jelző.-nyögtem fel és visszaroskadtam az ágyra.

- Nos igen. Pontos minden jelző. Azt hiszem megyek aludni… és ha kérhetném az este további részét ne Randy de Puniet alatt töltsd el.

- Menj a fenébe.-dobtam felé egy párnát, ami már csak az ajtót találta el.