2. fejezet

 Ma végre már motorra ülhetek. Alig várom és ez a tény azt is felfelejteti velem, hogy Alvaro is itt van… Sőt tegnap már látott is… Kora reggel már kint voltam a pályán. Még Lorist is magára hagytam, hogy futni tudjak egy kicsit.

A pályát kétszer futottam körbe. Nem gondolkoztam csak egyszerűen élveztem hogy kikapcsolhatom magam. Amikor végeztem a beton fal mellé roskadtam és a levegőt kapkodtam. A zenét akartam kikapcsolni, amikor érzékeltem, hogy valaki megállt mellettem vagyis pontosabban felettem.  Nem néztem az illetőre először.

- Mit keresel itt?- sziszegte Alvaro.

Riadtan pattantam fel a fűből és szembe fordultam a spanyollal. Kinyitottam a számát és be is csuktam. Nem tudtam semmi értelmeset kinyögni először. Az se segített, hogy Alvaro teljesen ridegen bámult rám… Semmi… De semmi érzelem nem volt az arcán.

- Válaszolj már!-förmedt rám.- Mit keresel itt?

- Az Aspar csapattal fogok versenyezni ebben a szezonban. Az egyik CRT motor az enyém.

- Mi van? Meguntad Amerikát?

- Ne csináld ezt kérlek.-suttogtam.

- Mit vártál? 3 éve döntöttél. Mindent felrúgtál. Ezek után azt hitted tárt karokkal foglak fogadni?-kérdezte gúnyosan.

- Nem volt más választásom.

- Dehogy nem!-ordított rám Összerezzentem a hangja hallatán.- Segíthettem volna.

- Elmentem. Amerikába mentem. Ott éltem és versenyeztem! Sikeres voltam.

- És hány férfi döntött meg? Hmm? Marco tuti… Mind végig rád volt izgulva, akkor is amikor mellettem voltál. – nem tudta befejezni a mondatott, mert felpofoztam.

- Te semmit se tudsz Marcoról.-ordítottam rá hirtelen és a könnyeim már potyogni kezdtek.

- Mi az bele találtam?- gúnyoskodott és egyszerűen itt elvesztettem az önkontrolomat hiszen zokogva neki estem. Tudtam, hogy úgy se fog visszaütni. Csak állta, hogy ütöm-vágom.

- Amy! Állj le!-fogott le Mattia és egy határozott rántással húzott el a Gresinistől.

- Mi folyik itt?-állt közénk Valentino is.

- Csak beszélgettünk.-vonta meg a vállát Alvaro.

- Köcsög vagy Bautista.-szitkozódtam, mire Mattia befogta a számat.

- Vidd el a csapatához.-adta ki az utasítást Vale, mire a barátom csak bólintott.

Mattia egyszerűen megragadott és elkezdett az Asparhoz vonszolni. Csak beléptünk a vendéglátó egységbe és az egyik távoli boxhoz mentünk. Leroskadtam a székre és sírtam még mindig.

- Kérlek nyugodj meg.-simogatta meg az arcomat Mattia.

- Nem feküdtem le Marcoval.-szipogtam.

- Tudom.

- Sose akartam lefeküdni Marcoval… Marco halott…-hüppögtem. Mattia egszerűen ledöbbent. Senki se tudta eddig, csak a családom mi történt novemberben.

- Mit mondtál Amy?-kérdezett vissza csendesen.

- Emlékszel arra, hogy az utolsó két versenyen nem indultam?

- Igen. Lesérültél edzés közben.-adta meg a választ, amit eddig tudott.

- Nem így volt-ráztam meg a fejem.

- Hanem?

- Marco temetése után ahogy haza mentem…- itt a motorostársunkra gondoltam. Igazából mi sose voltunk valami jóban, de a tragédia után haza jöttem Olaszországba és elkísértem Lorist és Ingridet a temetésre.- Kijött értem a reptérre, hogy haza vigyen… Balesetet szenvedtünk az autópályán…-megint sírni kezdtem.- Mattia Marco ott halt meg mellettem.

- Amy…-suttogta és megölelt.- Nagyon sajnálom… Miért nem beszéltél erről eddig?

- Tudom, hogy nehéz volt neked azaz időszak…-suttogtam.- Nem akartam, hogy még ettől is kiborulj.

- A barátom vagy…  Ezt tudnom kellett volna.

- Sajnálom.-suttogtam még mindig.- A baleset után két hétig feküdtem kómában…  Testileg már meggyógyultam…

- Lelkileg viszont még nem.-fejezte be helyettem a mondatott.

- Az idő majd segít.-sóhajtottam fel és megöleltem.

… Végre elérkezett az idő, hogy készülődni kezdjek. Igen elérkezett végre az idő, hogy motorra ülhessek. Most még mind a hárman egy öltözőben vagyunk így megvártam, hogy az idősebbik Espargaro fiú felöltözzön, majd én kezdtem el készülődni. Jó… igazából nem siettem el. Már a bőr ruhámat felvettem, amit a derekamig felhúztam. A felsőmet kerestem így csak felül a sport melltartót viseltem, amikor kopogás nélkül kinyílt az ajtó és mire észbe kaptam Randy állt előttem.

- Azt hittem végeztél.-motyogta zavartan, miután rájött, hogy elég alaposan megbámult.

- Engem nem zavar, ha bejössz.-rántottam meg a vállam. Na jó az se zavart, hogy megbámult.- Mindjárt készen leszek így nem is zavarok tovább.

- Köszi.-eresztett meg egy mosolyt felém és a kicsi szoba másik oldalában kezdett el öltözködni. Pár percig egyikünk se szólalt meg, de ő vett erőn magán.

- Hallottam mi történt….

- Mire gondolsz?-kérdeztem egy hatalmas sóhaj után.

- Hát… Bautista…

- Ja… Arra.-sóhajtottam fel.- El is felejtettem mennyire pletykásak itt a paddockban az emberek.

- Csak úgy szimplán hallottam.

- Összevesztünk… Ennyi.

- De ritkán verekszik az ember.-sóhajtott fel.

- Ilyen vagyok.-sóhajtottam fel.- De csapattársakat ritkán verek meg.

- Jujj most meg kellene ilyednem?-kérdezett rá nevetve.

- Nem tudom… Ha kilöksz vagy keresztbe teszel megverhetlek.-vontam meg a vállam.

- Azért a maga valójában törékeny nő vagy…-kezdett hozzá és hozzá vágtam hirtelen a felsőmet.

- Disznó vagy.-már nevettem. Szerencsére tudtam nevetni amikor úgy éreztem magam.

- Tudom.-nevetett ő is.