Amy Corsinak hívnak és 19 éves vagyok. Apám egy olasz mérnök
a neve Marco Corsi. Anyám egy ügyvéd Lilly Davis. Amerikából települt át
Itáliába. Az eddigi életem eléggé macerás volt. Megjártam a poklot és a
mennyországot egyszerre. Most elmesélem, hogy mi is történt velem.
2005. július 17. Olaszország
Itt kezdődött el minden. 16 éves voltam. Monzából tartunk
hazafelé. Motorversenyem volt, de balul sikerült minden. A verseny közepe táján
a fék megragadt kicsúszott alólam a gép, és ahogy végig szánkáztam a
kavicságyon, eltörtem a csuklómat. Így
három hét kényszer pihenőre szorultam. Apa nagyon dühös rám, mert azt hiszi én
hibáztam.
- Jobban is figyelhettél volna.- kezdte el újra délután négy
óta vagy 20-jára. Kezd elegem lenni belőle, de próbálom magam türtőztetni.
Anyunak azonban már most betelt a pohár.
- Marco szállj már le szegény lányról. Nem az ő hibája volt.
Amúgy meg mindenkivel megtörténhet ez.
- Lilly állandóan felelőtlenül viselkedik a pályán. Ott
próbál helyet csinálni ahol egyáltalán nem is lehetne. Így folytatja el fogják
felejteni és kiteszik a bajnokságból.
- Úgy beszélsz rólam, mint ha itt se lennék.- csattantam
fel.
- Maradj csendben!- intett le, de lassan három hónapja ez
megy. Én csendben tűrjem amíg ők veszekednek.
- Nem, nem fogok csendbe maradni. Nem vagyok hülye kis
gyerek. Nagyon jól tudom, hogy állandóan vitatkoztok este, reggel amikor otthon
vagyok és kitudja, hogy még mikor?
- Megoldjuk.- fordult hátra apa, de ekkor óriási csattanás
rázta meg az autót. Forogni kezdtünk és újra belénk jött valaki. Elsötétült a
világ. Egy ideig biztos eszméletlen lehettem, mert amikor ébredezni kezdtem a
szám teljesen kiszáradt. A lámpák elvakítottak.
- Valaki?- próbáltam beszélni, de nem sikerült. Erőt vettem
magamon és megpróbáltam újra.- Valaki?
- Amy? Amy jól vagy?- hallottam meg a keresztapám hangját.
Oldalra fordítottam a fejem és felismertem Loris Capirossit. MotoGp sztár, de
nem tudom, hogy került ide.
- Hol vannak anyuék?- kérdeztem, de nem válaszolt.-
Loris!!!!
- Kérlek nyugodj meg.- kezdte el.
- Mondj el mindent!- parancsoltam rá.
- Rendben.- nagy levegőt vett és elkezdte.- Marco a
balesetben meghalt. Lillyt súlyos sérülésekkel hozták be a kórházba. Műteni
kellett, de sajnos közben ő is elment.- fejezte be miközben potyogtak a
könnyei. Nem szólaltam meg. Zokogtam és végül megöleltem keresztaput. Egy nap
alatt törtem el a csuklómat és vesztettem el a szüleimet.
Augusztus 23. Olaszország, Bologna
Több, mint egy hónapja történt a baleset. Azóta túl estem
egy temetésen, egy gyám ügyes balhén, sikeres tárgyaláson aminek a
következménye az lett, hogy visszatérhettem Lorishoz és feleségéhez Ingridhez.
Még nem ülhetek vissza a motorra, mert fejben gondjaim vannak. Enyhén szólva
depressziós vagyok. De erőt kell vennem magamon, mert ez így nem mehet tovább.
Minden nap óriási sétát teszek a birtokon és egy helyre lyukadok ki. A ló
istállóhoz. Lorisnak három lova van. Név szerint Láng, Gyémánt és Tigrisszem.
Legjobb barátom az utóbbi. Simogatni szoktam az orrát és néha el is szoktunk
menni ügetni.
- Minden az én hibám.- beszéltem hozzá.- Ha nem vágom
tropára a gépet, nem veszekedtünk volna az autóban. Apa figyelt volna az útra
és nem hajt be a pirosnál.- elsírtam magam. Két napja most először. Nagyot sóhajtottam
és eltöröltem a könnyiemet.
- Nem a te hibád volt.- szólalt meg Loris mellettem. Nem
vettem észre, hogy mikor jött, de tuti hallotta a beszédemet. Közelebb sétált
és átölelte a válamat.- Minden megoldódik kicsikém.- igaz zokogtam még, de
megöleltem. Ő lehet majd az aki pótolni tudja majd a családom elvesztett
tagjait.
2006. április 13. Monaco
Két verseny közt állunk a keresztapámmal egyaránt. Most egy
ideig itt a Hercegségben fogunk lakni. Ingrid pedig próbál rajtam segíteni. Egy
év kellene, hogy leérettségizzek, de hamarabb meg szeretném csinálni. Kevesebb
bajom lenne, ha esélyt kapnék valamikor a vb-re.
- Itt vannak a kitöltendő papírok. Ha jól haladsz majd
mindennel szeptemberben meg is tudod csinálni a vizsgát.- magyarázta Ingrid és
egy halom papírt kaptam tőle.
- Meguntam. Inkább hülyeként versenyzek.- erre Loris nyakon
legyintett.- Rendben. Meg csinálom.- Kopogtak és mind a ketten rám néztek. Ez
azt jelenti, hogy nyissak ajtót. Odalibbentem és utat engedtem Valentino
Rossinak. Ő a MotoGp hétszeres bajnoka.
- Szia Amy.- megölelt.
- Szia Vale bácsi.- nyomtam két puszit az arcára.
- Mondtam már, hogy a bácsit hagyd el!
- De nekem tetszik. A felnőtteket megtalálod a konyhába.-
mutattam az irányt én pedig lehuppantam a kanapéra tv-ni. Alig három negyed óra
múlva papírt kezdtek el előttem lengetni.- Ígérem holnap kitöltöm.
- De ez nem az a papír. A szabadkártyádhoz való. Ha akarod
elküldjük és indulhatsz az Olasz Nagydíjon a 250-ben. –vigyorgott keresztapu.
- Köszönöm.- öleltem meg és lázasan kezdtem körmölni.
2007. november 23. Monza, saját lakás
Már 18 vagyok és elköltöztem a keresztszüleimtől. Igaz
többet ingázok a két település között, hogy velük legyek. Hiányoznak. Főleg,
hogy megszületett egy fél éve a kis fiúk. Nagy gondban vagyok. Feljebb szeretnék
lépni a világbajnokságba, de nincs még ajánlatom. Éppen edzést tartottam a futó
padon és megszólalt a mobilom. Lihegve vettem fel.
- Corsi.
- Jó napot kívánok. Franco Sanders vagyok a Polaris Word
csapat vezetője. Tudnánk találkozni két nap múlva?
- Persze. Mikor és hol?- kérdeztem sietve.
- Mondjuk önnél? Én úgy is állandóan úton leszek és ha úgy
van akkor eltudok oda kocsikázni.
- Rendben…- elmondtam, hogy merre találja a házamat.
Elköszönt és én ujjongva vettem tudomásul, hogy ez azt jelenti, hogy szerződést
kapok.
Ez volt a múltam és most következik a jelenem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése